Riporterek Határok Nélkül: Magyarország rendkívül rosszul áll a sajtó szempontjából

2019. július 20., 11:30

Szerző:

Rendkívül rossz helyezésnek számít, hogy Magyarország európai uniós tagállamként a Riporterek Határok Nélkül a sajtó helyzetét vizsgáló kimutatása szerint a világ 180 országa közül a 87. helyen végzett – nyilatkozta Pierre Haski, az RSF elnöke a Népszavának.

– Az EU-s államok többsége a 30–50 hely között található. A magyar sajtó esetében folyamatos romlás figyelhető meg. A kormányt emiatt közvetlen felelősség terheli, az általa meghozott törvények, vagy éppen a közszolgálati televízió rendkívül elfogult híradása miatt. A kormányhoz közel álló személyiségek, oligarchák veszik át az ellenőrzést a médiumok felett, majd esetenként bezárják őket

– jelentette ki Pierre Haski.

Arra a kérdésre, hogy az Európai Unió, illetve az Európai Néppárt (EPP) mennyire hibás abban, hogy idáig fajult a helyzet, az elnök azt válaszolta, hogy korábban senki nem látta előre, hogy egy tagállamban felmerülhetnek ilyen problémák, és hogy visszafejlődhet a demokratikus intézményrendszer. Az EPP véleménye szerint viszont ellentmondásba keveredett a Fidesz jogsértései miatt, és nem mert lépéseket tenni ellene.

Meglátása szerint a többi visegrádi országban sem ideális a helyzet, nem csak a sajtószabadság, hanem a sajtót övező politikai klíma tekintetében sem. Emlékeztetett arra 2017-es esetre, amikor Milos Zeman elnök egy sajtóértekezletén hamis kalasnyikovot fogott az újságírókra.

– A média bírálata elfogadható, az azonban nem, ha a gyűlöletet keltik vele szemben

– állapította meg az elnök.

Fotó: Facebook

Szlovákiában, Csehországban, Romániában számos tüntetés volt az utóbbi években a demokrácia védelmében, Pierre Haski mégsem gondolja, hogy Magyarországon túl apatikusak lennének az emberek.

– Két dolgot azonban le kell szögezni. Egyfelől azt, hogy Orbán Viktornak van tehetsége a politikához, hatékony, amit csinál, jelentős többséggel kormányozhat, másrészt pedig a média ellenőrzése és a propaganda is komoly hatást gyakorol a társadalom egy nem is csekély részére. Különösen a közszolgálati csatornák járnak élen a kormánypropaganda közvetítésében. Jól látható, hogy a társadalmat teljes ellentmondásba kényszerítik. Egyfelől ugyanis az ország az Európai Unió tagja, s az emberek büszkék is erre, másfelől viszont a kormánypropaganda állandó bírálatokkal illeti az Európai Uniót, folyamatosan hazugságokat terjeszt a bevándorlókról – mondta.

Tavaly a Fidesz frakciója Soros-szervezetnek bélyegezte az RSF-et. Ezzel kapcsolatban az elnök közölte, hogy a szervezet már 25 éve létezik, és ugyan a Soros György által fémjelzett Nyílt Társadalom Alapítvány is a támogatók között van, ám az általa kapott pénz minimális szerepet játszik az RSF működésében.

– Ha holnap Soros György úgy döntene, nem támogat tovább bennünket, ugyanúgy folytatnánk a munkát. Ugyanakkor teljesen abszurd, ahogyan a magyar kormány démonizálja Soros Györgyöt. Szervezete a világ minden táján hozzájárult a demokrácia erősítéséhez, s nem csak Európában. S ne feledjük, hogy Orbán Viktor maga is Soros-ösztöndíjjal tanulhatott Nagy-Britanniában – jegyezte meg Pierre Haski.

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.