Rossz a lift a Honvédkórház egyik épületében, lépcsőzniük kell a betegeknek

2019. május 10., 11:40

Szerző:

Hónapok óta nem működik a lift az egykori MÁV kórház Podmaniczky utcai telephelyén. Az épületben a betegeknek lépcsőzniük kell. Van ugyan egy másik lift, de az egy másik utcában lévő épületszárnyban található – derült ki az RTL Klub Híradójából.

A csatornának többen is panaszkodtak a rossz lift miatt. Egy vastagbél daganattal küzdő asszony azt nyilatkozta, hogy havonta hatszor jár kezelésre a 3. emeleti onkológiára. Azt mondta, tolókocsisok és idősek is járnak oda, nehéz így a közlekedés. Szerinte nem megoldás az, hogy használják a másik utcában lévő épületszárnyban található felvonót, mert nagyon nehéz megtalálni, sok idő megy el vele. 

Ő úgy látta, hogy október óta legfeljebb négy hetet működött a lift.

Az intézmény a Honvédkórházhoz tartozik, onnan azt közölték, hogy soron kívül intézkedtek a szerintük néhány napja meghibásodott lift javításáról.

„Az MH EK Podmaniczky utcai épületében néhány nappal ezelőtt meghibásodott lift javításának megkezdésére soron kívül intézkedtek. Az akadálymentes betegforgalom biztosítása érdekében alternatív útvonalat jelölt ki a kórház. Ezen kívül üzembe helyeztek egy kulcsos liftet, melyhez kezelőszemélyzetet biztosítanak. Így az épület valamennyi szintje megközelíthető felvonóval. A javítás idejére a betegek és hozzátartozók szíves megértését és türelmét kéri az Egészségügyi Központ.”

– írta a Honvédkórház a csatorna érdeklődésére.

 

 

16:25

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

15:42

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.