Róna Péter: Magyarország alapvetően nem egy keresztény ország, a gyűlölet itt erősebb, mint a szeretet

2019. április 13., 18:22

Szerző:

Interjút adott a Magyar Hangnak Róna Péter közgazdász, amelyben azt mondja, hogy az Orbán-kormány állításával ellentétben 

Magyarország alapvetően nem egy keresztény ország. 

Ami szernte itt meghonosodott, az keresztény mázzal leöntött pogány erkölcstan és életfelfogás, Szent István ugyanis tűzzel-vassal térítette meg a pogány magyarságot, és ez az erőszak nyomot hagyott a magyarok lelkében. Ezt sugallja szerinte – derül ki az interjúból – hogy amíg Nyugat-Európában a kereszténység a szeretetet, megbocsátást és megértést jelent, Magyarországon alapvető értéknek számít a hatalom iránti lojalitás is

– A gond az, hogy a gyűlölet sokkal erősebb érzelem ebben a társadalomban, mint a szeretet

– fűzi hozzá.

Az interjúban Róna Péter beszél arról is, hogy abban a pillanatban, amikor az Orbán-kormány nem kapja meg a jelenlegi mértékű, Magyarország GDP-jének öt százalékát kitevő EU-s támogatást, vége a viszonylagos jólétnek, vissza fog esni a magyar gazdaság. Az első lépést az az Európai Néppárt tette meg,a mégpedig azzal, hogy felfüggesztette a Fidesz tagságát. A második aza lesz, hogy Orbán Viktor szavát figyelmen kívül hagyják az új hétéves EU-s költségvetés összeállításánál és elfogadásánál, a harmadik pedig az lesz, amit többen is megpendítettek már, vagyis hogy a támogatás folyósítását a jogállamiság elveinek a tiszteletben tartásától teszik függővé.

– Ne legyenek kétségeink, a multik és az emigrált magyarok hazautalt pénzei nélkül életképtelen a magyar gazdaság. Ha ez bekövetkezik, jön a nyomor

– véli.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.