Újabb milliárdokat szórhat el propagandára a Rogán Antal vezette minisztérium, de még nem tudni, mivel akarnak előrukkolni

2020. január 6., 20:06

Szerző:

A Miniszterelnöki Kabinetiroda nettó 11,8 milliárd forintos szerződést kötött a kormányzati intézkedések népszerűsítését szolgáló kommunikációs feladatokra. Ennek a 70 százalékát, azaz 8,3 milliárd forintot mindenképpen köteles lehívni az állami megrendelő, 30 százalék felhasználása opcionális – derül ki a most nyilvánosságra hozott szerződésből, amelyet a 24.hu ismertetett.

Azt egyelőre nem tudni, pontosan mi lesz a tárgya az új kampánynak, a leírásban csak ennyi szerepel: „Európa jövőjét érintő nemzetközi és hazai színtéren történő kormányzati kommunikációval kapcsolatos feladatok ellátása 11., valamint az állampolgárok életét kiemelten érintő kormányzati döntésekkel kapcsolatos feladatok ellátása”

A megvalósítandó kommunikációs kampányokról a következő háttérinformációkat adta meg a Miniszterelnöki Kabinetiroda:

  • A kormány egyes kiemelt intézkedéseivel kapcsolatban indít kampányokat, hogy megvilágítsa az intézkedés részleteit, okait, illetve az állampolgárok számára azokból eredő előnyöket.
  • A belföldi naprakész és részletes tájékoztatás mellett fontos a nemzetközi közvélemény tájékoztatása is Magyarország egyes kiemelt ügyekben képviselt álláspontjáról és nézeteiről.
  • Ezen célok elérése érdekében szükséges egyedi, kreatív tartalmak tervezése, amelyek érthető üzenetek közvetítenek, a hazai és a külföldi közvélemény számára bemutatják a kormány intézkedéseit.
  • Továbbá elengedhetetlen, hogy a célközönség a kor informatikai fejlettségének megfelelő innovatív tájékoztatási felületeken is elérhető legyen, ezért szüksége a jelenlegi kommunikációs felületek, honlapok megújítása és újak kialakítása.

A szerződésből kiderül, hogy tavaly október végén jelent meg a felhívás a kormányzati kommunikációs közbeszerzési eljárásra, aminek az eredménye 50 milliárd forintos keretmegállapodás lett, ami alapesetben 12 hónapra jön létre, de legfeljebb a keret kimerüléséig tarthat. A cikkünk elején említett 11,8 milliárd forint ennek az 50 milliárdos etapnak a része. A nyertes pedig ezúttal is ugyanaz a két cég, mint másfél éve rendre: a New Land Media Kft. és a Lounge Design Kft., amelyek Balásy Gyula érdekeltségébe tartoznak, és amelyek a kormányzati kampányok tekintetében 2018 nyarán versenytárs nélkül maradtak.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.