Rogán Antal egyetlen vásárlással elköltötte egy egész éves fizetését

Juhász Péter, az Együtt alelnöke vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez Rogán Antal ellen, miután kiderült, hogy a Rogán-testvérek tulajdonában lévő balatonlellei nyaralón az elmúlt évben 15 milliós felújítást végeztek. Pedig a miniszter hivatalosan csak egy év alatt keres ennyi pénzt.

2016. november 28., 16:15

Juhász Péter a Facebookon azt írta: Rogán Antal folyamatosan hazudik, és megint lebukott. Az ellenzéki politikus szerint ennek ezúttal lesz következménye.

Mint írta, vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményezett Rogán ellen, ezzel párhuzamosan kikérte a testvére vagyonnyilatkozatát is, hogy kiderüljön, „mibű” telik nekik több tízmilliós felújításra a 260 négyzetméteres nyaralójukban.

Juhász Péter emlékeztetett arra: Rogán korábbi vagyonnyilatkozataiból kiderül, hogy nem telik neki ilyen kiadásokra a hivatalosan keresett jövedelméből. Rogán vagyonnyilatkozataiban ugyanis nincs nyoma annak, hogy hitelt vett volna fel a felújításra. Nem is keresett több pénzt, és megtakarítása sem volt, amiből fizethette volna.

Ha nem hazudott a vagyonnyilatkozatokban, akkor bizony illegális jövedelme is volt, ha ki tudta fizetni a 10 milliós medencét, az 5 milliós légkondit és a többit, amibe a nyaraló felújítása került – írta Juhász Péter.

Rogánék rejtélyes balatonlellei nyaralója


Az Átlátszó nemrég közzétett cikkéből kiderül, hogy a Rogán-testvérek tulajdonában van egy balatonlellei nyaraló. (Rogán Valéria a Vas megyei, 350 fős lélekszámú Szakonyfalu polgármestere.) A szóban forgó ingatlant a 80 éves nagymama vásárolta néhány hónappal a halála előtt, majd örökléssel került a miniszter és polgármesterként dolgozó testvére birtokába. Így a vagyon eredetéről senkinek nem kellett elszámolni. A nyaraló újszerű állapotban van, nemrég jelentős felújításon esett át. Az egyelőre nem derült ki, hogy a nagymamának miből telt a több tízmilliós nyaraló megvásárlására.

Fotó: Átlátszó.hu Fotó: Átlátszó.hu

A nyaraló nemrég jelentős felújításon esett át. Az Átlátszó kiderítette, hogy tavaly ősztől idén áprilisig kisebb megszakításokkal folyamatosan dolgoztak a nyaralónál, az ingatlanon külső és belső munkálatok is folytak. Újraparkosították a telek nagy részét, új térkövet raktak le, kicserélték, illetve megmagasították a kerítést, és beépítettek egy nagyméretű medencét is. Az oknyomozó portál szakemberekkel kiszámoltatta, és kiderült, hogy csak a kívülről látható felújítások összértéke eléri a 15 millió forintot. Ez a propagandaminiszter összes éves jövedelme, tehát ha minden pénzt a felújításra költött, akkor kérdés, miből fedezi saját maga és családja napi életvitelét. (Rogán Antal havi fizetése bruttó 1,3 millió forint + évi 200 ezer forint cafeteria.)

Rogán Antal titkársága, először letagadta, hogy nagy összegű felújítás történt volna a nyaralón. Később azt közölték, nincs olyan jogszabály, ami a számlák bemutatására kötelezné őket.

17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

15:25

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.