Meghalt Riz Levente, Budapest XVII. kerületének a polgármestere

2019. szeptember 19., 18:06

Szerző:

„Mély fájdalommal értesültem polgármester barátom, kollégám és képviselőtársam haláláról. Egyik legközelebbi munkatársam volt, ezért halála számomra személyes veszteség is.  Ríz Levente 2006 óta volt a XVII. kerület polgármestere és a Fővárosi Közgyűlés tagja.  Közös munkánk során tapasztaltam, hogy minden törekvése, minden kerületéért és a fővárosért tett intézkedése Budapest érdekeit szolgálta. Őszinte részvétemet nyilvánítom családjának”

– jelent meg csütörtöki délután Tarlós István főpolgármester aláírásával egy közlemény Budapest honlapján. A fideszes politikus 45 éves volt. Augusztus 13-án jelezte, hogy betegség miatt nem indul újra a polgármesteri tisztségért.  – Szándékaim ellenére a betegséggel vívott küzdelmem még több energiát kíván, ezért most kizárólag a gyógyulásomra, valamint a családomra koncentrálok, és visszalépek a polgármester-jelöltségtől – mondta. 

Önkormányzat - Fővárosi Közgyűlés Riz Levente
Fotó: MTI/Földi Imre

Riz Levente 1974. december 2-án született. 1997 óta dolgozott a frakció  szakértőjeként a Fideszben. 1998-2002 között az Oktatási Minisztériumban miniszteri tanácsadó volt, 2006. október 1-én választották meg a XVII. kerület, Rákosmente vezetőjének.  2010-ben parlamenti képviselői mandátumot is szerzett.