Rengetegen kiakadtak, amiért a Debreceni Egyetem díszpolgári címet ad Vlagyimir Putyinnak

„Kim Dzsongunt díszpolgárnak!”

2017. augusztus 27., 18:20

Szerző:

Az orosz elnök hétfőn ellátogat Magyarországra, néhány napja pedig a Népszava írta meg, hogy a hivatalos programja – részt vesz a budapesti cselgáncs-világbajnokság megnyitóján és elmegy egy találkozóra Orbán Viktorral – margóján a magyar fővárosban átveszi a Debreceni Egyetem díszpolgári címét is. Az egyetemi szenátus augusztus 18-án döntött úgy, hogy Putyin díszpolgári címet kap, az indoklás szerint azért, mert az Orbán-kormányhoz hasonlóan  az Oroszország is jelentős szerepet szán a Debreceni Egyetemnek a Paks II program megvalósításában. A Debreceni Egyetem és az orosz állami energiaóriás, a Roszatom stratégiai szerződésben szerepel is, hogy a felsőoktatási intézmény a projekt szakember-utánpótlását képezheti.

Putyin és Orbán Budapesten 2015 februárjában
Fotó: MTI/  Koszticsák Szilárd

Putyin díszpolgári címétől mindazonáltal sokan enyhén szólva nincsenek elragadtatva. Ezt tanúsítja, hogy a felsőoktatási intézményt vasárnap délutánig már több mint 1800-an értékelték elégtelenre a Facebookon, és erre utal a meglehetős felháborodásról árulkodó rengeteg hozzászólás is. „Kim Dzsongunt díszpolgárnak!” – kiált fel valaki, akad, aki szerint Putyin kitüntetése „túlmegy a józan ész minden határán”, és van, aki arra hívja fel a figyelmet, hogy Debreceni Egyetem volt az a felsőoktatási intézmény, amelynek a kancellárja, Bács Zoltán üdvözölte a CEU magyarországi működését ellehetetlenítő törvénymódosítást.

    • „Tessék még egy csillag. Vöröset akartam adni, de csak kék volt.”
    • „Putin?? Really??? Did I just wake up to find myself in 1960s?? Shame on you. Shame on those who are going to honor an ex-KGB agent, a person that has built a dictatorship in Russia, who is against basic human rights, killed freedom of speech, killed free media and is against everything and anything that democracy stands for. You might as well name a football stadium after him... The board of this once great university should pack and leave. They are a disgrace.”
    • „Remélem szégyellik magukat, hogy független oktatási intézmény helyett a politika pincsikutyái lettek.”

– hangzik három másik hozzászólás. Az egyetem átlaga most 1,4 a Facebookon. közben pedig – derül ki a Kettős Mérce cikkéből – debreceni fiatalok egyik szervezete, a Natív petíciót is indított Putyin díszpolgári címének a visszavonásáért.

A paksi atomerőmű bővítéséről és két új atomerőművi blokk megépítéséről Putyin és Orbán 2014 februárjában írta alá a megállapodást a magyar kormányfő oroszországi látogatásán. Az építkezés eleve rengeteg kockázatot rejt, félő, hogy a korrupció martaléka lesz, nem beszélve arról, hogy évtizedekre Oroszország adósává teszi Magyarországot. A projekt 12 millliárd euróba kerül, Oroszország 10 milliárd eurós, 4-5 százalékos devizahitelt ad hozzá. A fennmaradó kétmilliárdot Magyarországnak kell előteremtenie, hogy aztán 2023-tól 30 éven át a magyar adófizetők pénzéből törlessze az orosz hitelt.

 

 

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.