Rendőrség: új módszerrel kerül földre az állampolgár - ha ellenáll

A jogszerűség, a szakszerűség és az arányosság követelménye mellett új intézkedés-filozófiát alkalmaz mostantól a rendőrség, mivel az utóbbi időben egyre többen szegülnek szembe a rendőrökkel, és több ember is sérül meg a kényszerítő eszközök alkalmazása miatt - mondta Török Zoltán, az ORFK közrendvédelmi főosztályának vezetője, egy bemutatóval egybekötött sajtótájékoztatón.

2009. június 9., 16:45

A rendőrezredes tájékoztatása szerint az állampolgárok egyre nagyobb számban szegülnek szembe a rendőri intézkedésekkel, és egyre több erőszakos cselekményre kerül sor, amely sok esetben "csak" verbális, mégis negatív tendenciának tekinthető.

A hivatalos személy elleni támadások száma a 2007-es adatokhoz képest 2008-ra 10 százalékkal nőtt. A felfegyverkezve történt elkövetés 50 százalékkal, a gépkocsival, mint eszközzel való elkövetés (amikor megkísérlik a rendőrt elütni) 17 százalékkal, a csoportosan megvalósított cselekmények pedig 100 százalékkal emelkedtek - írta az MTI.

A folyamat idén csak fokozódott: a felfegyverkezve történt elkövetés 71 százalékkal, a gépkocsival történő 155-tel, a csoportosan megvalósított erőszak pedig 42 százalékkal nőtt az elmúlt év hasonló időszakához viszonyítva.

A támadások miatt a rendőrök sérüléseinek száma 10 százalékos emelkedést mutat. A erőszak elhárítása érdekében a rendőrök is több esetben alkalmaztak kényszerítő eszközt, ezért a megsérült állampolgárok száma is 23 százalékkal nőtt.

A rossz tendencia folytatódásának elkerülése érdekében az ORFK kidolgozott egy olyan intézkedés-módszertant, amelynek lényege, hogy az intézkedés minél biztonságosabb legyen, ezek alkalmával senki ne szenvedjen sérülést.

A biztonságos intézkedés filozófiája nem azt jelenti, hogy a rendőrök gyakrabban, vagy nyomatékosabban lépnének fel, hanem a megelőzésre koncentrálnak. Arra törekszenek, hogy - az állampolgárok felszólításával, egymás biztosításával - a támadó szituációk elkerülhetők legyenek és kevesebbszer kelljen kényszerítő eszközt alkalmazniuk, kevesebb sérülés következzen be.

Magyarországon 25 ezer rendőrt képeztek ki közterületi szolgálatra, ők instruktorok segítségével sajátították el az új módszert.

Tegnap 19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegnap 17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Tegnap 15:25

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.