A TEK akciója közben eszméletét vesztette, majd meghalt egy 55 éves férfi Salgótarjánban, az ügyészség szerint nem történt rendőri mulasztás

2020. június 17., 12:45

Szerző:

Igazságügyi szakértők bevonásával vizsgálja a rendőrség,

miért halt meg egy gyanúsított elfogása közben szerda reggel Salgótarjánban.

A Terrorelhárítási Központ azt közölte, a Készenléti Rendőrség Kiemelt Ügyeket Felderítő Főosztály eljárásában a gyanúsított elfogását a TEK műveleti egysége 6 órakor kezdte meg. A TEK felkérésére azért került sor, mert okkal volt feltételezhető, hogy a férfi lőfegyverrel rendelkezik.

Hatan támadtak meg egy nőt a IX. kerületben A TEK munkatársai egy korábbi akciónál (Képünk illusztráció.)
Fotó: Mihádák Zoltán

Az 55 éves magyar állampolgár az intézkedés közben eszméletét vesztette,

ennél többet nem tudni. A TEK műveleti egységének helyszínen tartózkodó mentőtisztje azonnal megkezdte ellátását, majd újraélesztését. A gyors és szakszerű orvosi beavatkozás ellenére a férfi életét vesztette.

Később a Központi Nyomozó Főügyészség azt közölte, a szervezet ügyésze a rendőrség értesítése alapján 2020. június 17-én kora reggel megjelent a rendkívüli haláleset kivizsgálása miatt folytatott közigazgatási eljárás keretében megtartott szemlén és személyesen vizsgálódott az ügyben.

Az eljárás eddigi adatai alapján az ügyészség azt állapította meg, hogy

a halál oka egyértelmű, az ügyben rendőri mulasztás nem történt.

A rendelkezésre álló információk szerint nem merült fel olyan tény vagy körülmény, amely az ügyészségi eljárás megindítását indokolná, közölték.

16:25

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

15:42

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.