Ismét szerveztek dudálós tüntetést Hadházyék és ez alkalommal sem úszták meg büntetések nélkül, mert „a jelenlevők megsértik a kijárási korlátozás szabájait"

2020. május 11., 20:30

Szerző:

Ismét „dudálós tüntetést” tartottak a Clark Ádám téren Hadházy Ákos független parlamenti képviselő részvételével. A helyszínen tartózkodó Indexes újságírók szerint a korábbi rendőrségi bírságok után az eseményen résztvevők dudálás helyett most igyekeztek inkább egyéb módokon zajt csapni, kiabálva, fütyülve, vuvuzelát fújva, zenét feltekerve.

Ezzel sem kerülhették azonban el a rendőrségi intézkedést. Ahogyan ugyanis a korábbi alkalmakkor, a rendőrök most is számos feljelentést tettek. Ezúttal azonban az Index szerint nemcsak a dudálás miatt, vagy azért, mert valaki az úttesten állt, hanem arra hivatkozva is, hogy

a jelenlévők megsértik a veszélyhelyzet gyülekezést korlátozó szabályait.

Ezt a tüntetők közül többen vitatták. Szél Bernadett független országgyűlési képviselő szerint a rendőr azzal kezdte, hogy "a kormánynak nem tetszik ez a rendezvény."

Fotó: Marton Meresz

Ez már a negyedik hasonló esemény volt, az első tüntetést Hadházy április 20-ra szervezte,

a demonstráció célja a Kásler Miklós emberi erőforrás miniszter által elrendelt 60%-os kórházi ágyfelszabadítás elleni tiltakozás volt. 

Azért választotta a Clark Ádám teret, hogy Orbán Viktor is hallja a dudaszót a Várban.

A második, április 27-i tüntetés után „indokolatlan hangjelzés elkövetése” miatt sorra büntették a rendőrök azokat a tüntetőket, akik demonstráltak, így többek között Szél Bernadettet is.

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.