Késeléssel zárult a fiatalok bulija, rendőrségi eljárás indult az elvadult este után

2020. július 5., 10:05

Szerző:

A Vásárosnaményi Rendőrkapitányság felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást egy 17, egy 18, egy 20 és egy 26 éves petneházi, valamint egy 20 éves és egy 21 éves vásárosnaményi lakosok ellen. A nyomozás adatai szerint 2020. július 4-én hajnalban a két, illetve négyfős társaság Vásárosnamény üdülőövezetében szórakozott, amikor az utcán szóváltásba keveredtek, és kölcsönösen bántalmazták egymást. A verekedés közben a 20 éves vásárosnaményi fiú egy rugós kést vett elő, amivel

megszúrta a 26 éves petneházi fiút, aki ennek következtében súlyos sérülést szenvedett.

Ezzel a késsel szúrt.

A rendőrök a bejelentést követően rövid belül elfogták a feltételezett elkövetőt, akit garázdaság bűntett és testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt

a rendőrkapitányságra előállították és gyanúsítottként kihallgatták.

A két társaság többi tagjának is garázdaság bűntett elkövetése miatt kell felelnie, őket szintén előállították a rendőrök, és gyanúsítottként kihallgatták. A büntetőeljárás alatt mindannyian szabadlábon védekezhetnek.

A rendőrségi kihallgatáson már lehiggadtak a fiatalok.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.