Simonka embereinek visszahívását kezdeményezték a Békés Megyei Közgyűlésben, közösen lépett fel az ellenzék

2018. december 8., 12:52

Szerző:

A Jobbik Békés Megyei Közgyűlési frakciója bejelentette, hogy az MSZP és a DK képviselőivel közösen kezdeményezték, hogy a megyei közgyűlés elnöke rendkívüli közgyűlést hívjon össze. Az SZMSZ szerint ehhez minimum 5 fő aláírására van szükség, így a három párt képviselői együttesen léptek fel. A rendkívüli közgyűlést a fideszes elnöknek kötelező összehívnia – áll a közleményben.

Egyetlen napirendi pontot javasolnak. A képviselők azt akarják elérni, hogy a közgyűlés hívja vissza az EU-s támogatások elcsalásával gyanúsított Simonka György fideszes országgyűlési képviselő embereinek visszahívását a Területfejlesztési Bizottságból. Név szerint Simonka kabinetfőnökét, Szegedi Balázst és Ruck Mártont említik.

Helyükre pedig Zalai Mihálynak, a megyei közgyűlés elnökének kell személyi javaslatot tennie.

– Bízunk benne, hogy a többség támogatja a kezdeményezésünket, és a jövőben nem vetül a korrupció, pénzlenyúlás gyanújának árnyéka a megyei közgyűlésre

– zárják a közleményt.

A Területfejlesztési Bizottság azért bír nagy jelentőséggel, mert ez rendelkezik a Békés megyének járó fejlesztési pénzek egy része, így a Top-pályázatok (Terület- és Településfejlesztési Operatív Program) elosztása felett is.

Simonka György mentelmi jogát október 29-én függesztették fel. Ügyészségi gyanú szerint a kormánypárti képviselő – akinek az életművéről nemrég hosszú riportot írtunk – a zöldség-gyümölcs termelői csoportok és termelői szervezetek (TÉSZ) által igénybe vehető, az Európai Uniótól és a magyar költségvetésből származó vissza nem térítendő támogatásokra utazott. Ő és a társai a beruházásokat és az eszközbeszerzéseket felülárazták, a kérelmekben valótlan adatokat tüntettek fel azért, hogy jogellenesen megnövelt összegű támogatásokat vegyenek fel.

Az ingatlanokat áron alul megszerezték, majd azokat minimális fejlesztéssel, fiktív értékbecsléssel szerepeltették az elismerési tervekben. A beszerzett eszközök döntően használtak voltak, és csak töredékét képviselték az értük kifizetett összegnek. Simonka György meghatározta azt is, hogy az egyes beruházásokat megvalósító cégek képviselői a nekik átutalt vállalkozói díj mekkora részét – általában 45 százalékát – szolgáltassák vissza neki készpénzben.

Fotó: MTI/Rosta Tibor

Az 58 milliárd uniós támogatásból 38 Simonka választókerületének jutott. A fennmaradó 20 milliárd pedig a megye kapcsolt részeinek.

A Top-pályázatok dolga is az ő kezében volt. A problémamentes pénzmozgáshoz Simonka negyven-ötven fős hálózatán kívül két kulcsembert állított be. Zalai Mihályt tette meg megyei közgyűlési elnöknek, a területfejlesztési bizottság vezetője pedig volt beosztottja, a Magyar Termés TÉSZ Kft. alkalmazottja, Ruck Márton lett.

Simonkát idén november közepén hallgatta ki az ügyészség, miután a rendőrség hatalmas razziát tartott a képviselő otthonában és két másik helyszínen.

10:00

Mától kaphatják meg a jelöltek és jelölőszervezetek a választási irodáktól az ajánlóíveket a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, a nemzetiségi önkormányzati képviselők, valamint az Európai Parlament (EP) tagjainak választásán induláshoz.

Tegnap 19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegnap 17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.