Nagyon úgy fest, hogy a kifejezetten a Tankcsapdára szabott egy rendeletet a kormány

2020. május 29., 15:13

Szerző:

A csütörtöki Magyar Közlönyben megjelent egy kormányrendelet, amely egy rövid időre engedélyezi autós koncertek megtartását.

A rendelet pénteken lép életbe, és három nap múlva, május 31-én már hatályát is veszti.

Hogy, hogy nem, a Tankcsapda zenekar éppen a rendelet három napos lazítás hatálya alatt ad két ilyen koncertet,

pénteken Debrecenben, szombaton pedig Székesfehérváron – írja a hvg.hu.

Fotó: Youtube

Más ilyen típusú koncertet nem igen tartanak az elkövetkező napokban – a szervezők jelentős részének nyikván ideje sem lett volna felkészülni efféle esemény megrendezésére, ráadásul egy ilyen autóskoncert megszervezése olyan erőforrásokat igényel, amelyeket a várható bevétel arányában

a hazai zeneipari szereplők jelentős része nem engedhetne meg magának.

– hívja fel a figyelmet a lap.

 

 

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.