Karambolozott Rékasi Károly a budapesti Soroksári úton, egy busz kanyarodott ki elé

2020. január 16., 11:05

Szerző:

Rékasi Károly kedden a IX. kerületben, a Soroksári úton karambolozott. Csak a szerencsén múlt, hogy egy karcolás nélkül megúszta.

A Ripost úgy tudja, hogy a színész ezúttal is vétlen volt, szabályosan haladt a saját sávjában, amikor váratlanul kivágott elé egy 23-as busz. Esélye sem volt elkerülni az ütközést.

A baleset tényét a BKV Zrt. és a rendőrség is megerősítette,a BRFK szabálysértési eljárást indított az ügyben.  

Rékasi Károlynak már volt két súlyos közlekedési balesete. Először 2013 nyarán: a XXII. kerületben hajtott motorjával, amikor egy szabálytalanul balra kanyarodó autóval ütközött. Komoly gerinc-, illetve koponyasérüléseket szenvedett, felépülése több mint egy évet vett igénybe, az egyik lába a baleset miatt pedig rövidebb lett, közben egy húsevő baktérium is megtámadta.

2018 szeptemberében a belvárosban autózott, amikor balra nézett, és rémülten látta, hogy épp felé tart egy másik kocsi. Megpróbálta elkerülni az ütközést, ami nem sikerült, de nagy baj ekkor szerencsére nem történt.

A színész a balesettel kapcsolatban nem akart nyilatkozni a lapnak.

Április 16-án, kedden elindult a központi szúnyoggyérítés, amelyet évek óta a katasztrófavédelem irányít. Tavasszal túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik. A szúnyogok tenyészőhelyén egy természetes baktérium által termelt fehérjét tartalmazó készítményt juttatnak a vízbe. Ez a fehérje a kijuttatott dózisban kizárólag a csípőszúnyogok lárváit pusztítja el, minden más élőlényre, még az árvaszúnyogokra is ártalmatlan.