Rejtély, hogyan ellenőrizték Hegedűs alapítványát

Nem világos, mi alapján monitorozták Hegedűs Zsuzsa alapítványának tevékenységét, illetve készítettek éves jelentéseket az illetékes kormányzati szervek úgy, hogy a 2012. és 2013. évre vonatkozó, kötelező beszámolókat az alapítvány nem küldte be. Amikor a kormányszóvivői irodánál erről érdeklődtünk, az alapítvány jogászának levelét küldték el nekünk.

2014. december 16., 13:24

A Magyar Narancs írta meg: Hegedűs Zsuzsa alapítványa, a Minden Gyermek Lakjon Jól Alapítvány 2010 és 2013 között több mint 157,5 millió forintot fizetett ki a rászorulók között szétosztott csibékre, miközben Spanyolországból Magyarországra történő szállításuk 163,5 millió forintnál is nagyobb összeget emésztett fel. A kacsák Franciaországból érkeztek.

Hegedűs – aki 2010 júliusa óta Orbán Viktor társadalmi felzárkóztatásért és konfliktuskezeléséért felelős főtanácsadója, és ezért a munkájáért 997 ezer forintot kap havonta – azt állítja, visszaszorították a szegénységet, de a lap szerint semmilyen felmérés, tanulmány nincs arról, hogy sikeres-e az alapítvány. Ráadásul az bevételeinek egy jó része állami cégek adományából származik; a Szerencsejáték Zrt. 60 millió, az MVM-csoport 41 millió, az MFB Zrt. 30 millió, a Mavir 8,5 millió, a Magyar Posta 7 millió forinttal támogatta. Komoly támogatónak számít a CBA is.

A Magyar Narancs cikke szerint az alapítványnak nincs alkalmazottja, se infrastruktúrája, nem tart fent irodát, nem fizet telefonszámlát és nem bérel autót. Saját könyvelője sincs. 2012 és 2014 júliusa között egyáltalán nem küldték be a bíróságnak a beszámolókat és közhasznúsági mellékleteket, idén pedig csak azt követően teljesítették a három év beszámolási kötelezettségét, hogy a lap újságírói kitartóan érdeklődtek utánuk.

Éves jelentések – mi alapján?

Kovács Zoltán kormányszóvivő kérdésre válaszolva a múlt héten azt mondta: „az a monitorozás, amely minden EU-s, illetve magyarországi felzárkózáspolitikai, szegénységpolitikai intézkedéshez mellérendelten, hozzárendelten működik, természetesen foglalkozik az alapítvány tevékenységével, illetve méri az eredményeit is. Ezekről a megfelelő beszámolókban, illetve éves jelentésekben rendre hírt is szoktunk adni. Azokat az információkat, amelyek a sajtóban megjelentek, természetesen majd ellenőrizni fogjuk.”

A kormányszóvivői irodának levelet küldtünk, amelyben a következő kérdésekre kértünk választ: Mennyiben befolyásolta a Minden Gyermek Lakjon Jól Alapítvány Kovács Zoltán által említett monitorozását, illetve az éves jelentések elkészítését az, hogy az alapítvány 2012 és 2014 júliusa között egyáltalán nem küldte be a bíróságnak a bevételeket és kiadásokat összesítő beszámolókat és közhasznúsági mellékleteket? Ezek hiányában is sikerült-e megfelelően monitorozni a működést és elkészíteni az éves jelentéseket? Kibukott-e a monitorozás során, hogy az alapítvány évekig nem küldte be a bíróságnak a bevételeket és kiadásokat összesítő beszámolókat és közhasznúsági mellékleteket? Fel lett-e szólítva az alapítvány ezen iratok pótlására?

Nincs válasz a kormányszóvivői irodától

A kormányszóvivői iroda válaszában annyit írt: „Kérdéseire az alábbi választ közöljük”, és a Minden Gyermek Lakjon Jól Alapítvány jogászának levelét küldte el nekünk. Eszerint: „Az alapítvány 2010. január 21. napján került felvételre a bírósági nyilvántartásba mint közhasznú alapítvány. Az alapítványnak, működésének megkezdése óta sem munkavállalója, sem egyéb fizetett munkatársa nem volt és jelenleg sincs, minden közreműködő önkéntesen és ingyenesen látta el tevékenységét, az adományok teljes egészében a közhasznú cél megvalósítására kerültek felhasználásra. Az alapítvány könyvelési tevékenységét az egyik alapító tag, a Commitment Zrt. által biztosított könyvelő végezte, majd miután 2014. júniusában az alapítvány észlelte, hogy a 2012. és 2013. évre vonatkozó, kötelező beszámolók és jelentések nem kerültek beadásra az illetékes OBH részére, haladéktalanul intézkedett ennek pótlásáról. Az Országos Bírósági Hivatal 2014. július 28. napján érkeztette az alapítvány által, a jogszabályi előírásoknak mindenben megfelelő, hiánytalanul benyújtott dokumentumokat, azokkal kapcsolatosan további megkeresés vagy hiánypótlás az alapítványhoz nem érkezett.”

Továbbra is kérdés, hogy a Kovács Zoltán által említett monitorozás, illetve az éves jelentések elkészítése hogyan volt lehetséges, ha az alapítvány az alapvető adatokat sem küldte meg.

Arra pedig az alapítvány részéről senki nem válaszolt, ki döntött arról, hogy a Spanyolországból és Franciaországból kell állatokat behozni ahelyett, hogy a magyar termelőktől szerezték volna be őket.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.