Reggel elkezdték, délelőtt már fel is függesztették a szakszervezetek az egynapos sztrájkot, mert állítólag komolyan vették őket

Magyarország, érdekképviselet, 2019.

2019. március 14., 12:36

Szerző:

Pár órával azután, hogy csütörtök reggel a rákospalotai önkormányzati hivatalban bejelentették az országos sztrájk kezdetét, fel is függesztette a munkabeszüntetést a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ). Ezt a Kossuth téren jelentették be az érdekképviselet vezetői,

mert állításuk szerint az Emberi Erőforrások Minisztériumával folytatott tárgyalásaik alapján a minisztérium komolyan vette a követeléseiket.

Azt viszont hozzátették, hogy fenntartják a sztrájkkészültséget. Azonban annak fényében, hogy nem sok önkormányzatnál csatlakoztak a sztrájkhoz, illetve a szociális dolgozók végül nem szüntették be a munkát, a pedagógusoknak pedig megtiltották a sztrájkot, aligha van mitől tartania a humántárcának.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.