Három vásárló is megérkezett a rendőröktől hemzsegő dílerük lakására, aki gondosan listázta őket a füzetkéjében

2020. június 11., 20:45

Szerző:

Az erzsébetvárosi rendőrök több mint hárommillió forint értékű kábítószert találtak egy lakásban; a kutatás közben vásárlók is érkeztek, akik nem foglalkoztak a társasház előtt álló rendőrautókkal, és felmentek a lakásba, írja a police.hu.

A közlemény szerint az erzsébetvárosi rendőrök bejelentés alapján jelentek meg kedden délután egy Jósika utcai lakásnál, mert "információk szerint" az ott élő pár kábítószert árul. A nyomozók az akció előtt a házban információt gyűjtöttek, a lakók pedig azt mondták, marihuánaszag szokott lenni, és rendszeresen jönnek idegenek a házban lakó fiatal párhoz, majd gyorsan távoznak is.

A rendőrök a lakásban elfogták a 33 éves R. Györgyöt és párját, a 30 éves K. Nikolettet. Kábítószer-kereső kutyával a mélyhűtőben egy kilogramm amfetamint, a lakásban pedig marihuánát, kábítószergyanús fehér port és gombát találtak összesen több mint 600 gramm mennyiségben. Lefoglalták az anyagok adagolásához és értékesítéséhez használt mérlegeket, tasakokat, alufóliát, telefonokat és több mint 1 millió forintot.

A kábítószert a férfi párjával közösen árulta, a nyomozók a lakásban megtalálták az eladásokról vezetett naplót is. A lefoglalt kábítószer értéke több mint hárommillió forint.

Miközben a nyomozók a lakásban kutattak, a társasháznál három vásárló is megjelent, akiknek a kapu előtt álló rendőrautók sem voltak gyanúsak,

felmentek a lakásba kábítószert venni, ahol már csak a rendőröket találták. A három férfit mintavételre előállították a kerületi rendőrkapitányságra. Úgy látszik, ez a Jósika utca-Izabella utca környék azt hozza ki a fogyasztókból, hogy nem fognak gyanút a rendőrök láttán, egy hete szintén egy lakásrazzia során akart valaki a nyomozótól vásárolni anyagot.

 

10:00

Mától kaphatják meg a jelöltek és jelölőszervezetek a választási irodáktól az ajánlóíveket a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, a nemzetiségi önkormányzati képviselők, valamint az Európai Parlament (EP) tagjainak választásán induláshoz.

Tegnap 19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegnap 17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.