Rákosi foggal-körömmel ragaszkodott a luxushoz – Ungváry Krisztián: A diktátor Hruscsovon és Brezsnyeven is számonkérte a jogállamot

Hogyan kerülhetett Rákosi Mátyás diplomata-útlevele egy ciprusi szállodai szobában megtalált műbőr táskába? És miként került néhány évvel ezelőtt Ungváry Krisztián tulajdonába? Ezekről is kérdeztük a történészt annak apropóján, hogy a közelmúltban megjelent Meruk József újságíróval közösen írt könyvük, a Rákosi Mátyás eltitkolt szolgálatai című kiadvány. Ungvárytól megtudtuk, hogy a titokzatos műbőr táskában talált, Rákosi Mátyáshoz köthető, több mint 300 darabos dokumentumgyűjtemény segítségével milyen puzzle-darabkákkal sikerült kiegészíteni és árnyaltabbá tenni az eddigi Rákosi-képet. A történész mesélt arról is, miből állt és mikor járt le a Rákosi-brand szavatossága, miért nem írta alá soha a saját igazolványait a kommunista pártvezér, és valóban puritán módon élt-e. Azt is elmondta, hol vannak jelenleg ezek a Rákosi-iratok. Annyit elöljáróban: már nincsenek nála.

2018. november 25., 07:56

Szerző:

- Elképzelhető, hogy 1956. október 23-án, a budapesti forradalom kitörésekor Rákosi Mátyás Moszkvában becsinált levessel indította a napot?

- Valószínűnek tartom. Addigra ugyanis Moszkvába érkezett a pár nappal korábban készült, a budapesti Kútvölgyi kórház orvosai által jegyzett irat, Étrendi előírások Rákosi Mátyás elvtárs részére címmel – és ebben reggeli javaslatként szerepel a becsinált leves. Rákosi akkor még abban a helyzetben volt, hogy külön szakács járt neki. Ötvenhat nyarán csak ideiglenesen távozott Magyarországról, formálisan gyógykezelésen vett részt a Szovjetunióban, ennek részeként érkeztek Pestről az étrendi tanácsok.

- Ezt a mozzanatot mostanáig nem ismerhettük, viszont ez az irat is szerepel abban a több mint háromszáz dokumentumot tartalmazó gyűjteményben, amit a közelmúltban megjelent, Rákosi Mátyás eltitkolt szolgálatai című kötetben Meruk Józseffel közösen dolgozott fel. A kiadvány előszavában az olvasható, hogy az iratgyűjtemény – Rákosi levelei, feljegyzései, igazolványai – egy ciprusi szálloda egyik szobájából került elő egy műbőr táskában. Ez valami vicc?

- Ezt állítja a dokumentumok korábbi tulajdonosa, egy angol politikai újságíró, aki a kilencvenes években bukkant az iratokkal teli műbőr táskára a ciprusi szállodai szobájában. Azt mondja, fogalma sincs, hogy került oda az a táska. Egy szintén angol újságíró-kollégájával, aki korábban dolgozott Magyarországon, azonosították a dokumentumokat, de jó ideig nem lépett semmit az ügyben, hosszú évekig nem foglalkozott az iratokkal. Tudom, hogy elég hihetetlenül hangzik, de nincs semmi okom, hogy kételkedjek az állításában.

Ungváry Krisztián
Fotó: Marton Meresz

- Ön tudott erről a dokumentumgyűjteményről?

- Nem tudtam róla. Az angol újságíró keresett meg néhány évvel ezelőtt, és felkínálta nekem megvételre.

- Miért pont önnek?

- Szerencsére volt egy közös ismerős, miatta bízott meg bennem. Feltételezem, hogy az is szerepet játszott, hogy ismerhette néhány idegen nyelvű publikációm, és tudhatta, hogy néhány írásom nemzetközi visszhangot is keltett. Egyébként gyakran előfordult a történészi pályám során, hogy nem én kerestem, hanem mások ajánlottak fel különböző történelmi dokumentumokat. Sok érdekes találkozásom volt már sok érdekes emberrel.

- Volt kétsége a Rákosi-iratok hitelességével kapcsolatban?

- Kutatóként nem túl nehéz feladat ezt eldönteni, úgyhogy hamar nyilvánvalóvá vált: nem hamisítványokról, hanem eredeti dokumentumokról van szó.

- És mibe került önnek ez a műbőr táska?

- Ez – mondjuk így – üzleti titok, de annyit elárulhatok, hogy méltányos áron jutottam hozzá, és nem kellett alkudoznom.

- Ezek szerint Meruk József újságíró nem az iratok megszerzésével vállalt szerepet a könyvben.

- A dokumentumok megszerzéséhez semmi köze nem volt, viszont miután megtudta, hogy ezek nálam vannak, ő lett a legfőbb katalizátora a munkának, folyamatosan biztatott, hogy dolgozzam föl az iratokat. Régi munkakapcsolat van kettőnk között: mivel én nem beszélek elég jól oroszul, sokszor segített már nekem különböző orosz nyelvű hivatalos vagy kézzel írott dokumentumok pontos lefordításával – önzetlenül. Ebben az esetben azonban ennél többről van szó, a Rákosi Mátyás eltitkolt szolgálatai közös munka, Meruk Józseffel együtt írtuk.

- Térjünk is rá a könyvre. Ha a Rákosi Mátyás-képet egy hatalmas puzzle-ként fogjuk fel, akkor ez a több mint háromszáz dokumentum mennyire fontos darabkákat rakott hozzá az összképhez, illetve mennyiben tette élesebbé?

- Hadd szögezzem le: könyvünk nem rajzolja át alapvetően a Rákosi-képet, ezek a dokumentumok sem változtatnak azon a tényen, hogy tömeggyilkos diktátor volt. Bizonyos mozzanatok azonban árnyalják az eddig róla kialakult képet, és igyekeztünk ezekre fókuszálni. Így például arra, hogy a Rákosi puritán életmódjára vonatkozó korábbi teóriák pontatlanok.

A dokumentumgyűjteményben több irat is arról árulkodik, hogy nagyon is vonzódott az anyagi javakhoz, foggal-körömmel próbált ragaszkodni például a luxus életkörülményeihez a szovjetunióbeli száműzetése alatt is. Ezt azért fontos tisztázni, mert amíg Kádár János puritanizmusa például valóságos, addig Rákosié legfeljebb felvett póz. A másik fontos mozzanat, hogy a dokumentumok igazolják: igenis volt egy időszak, nagyjából a magyarországi börtönévek és 1962 között, amikor létezett és működött a Rákosi-brand.

Ennek az a lényege, hogy minden körülmények között ő az első számú, teljhatalmú politikai vezető Magyarországon a kommunista mozgalomban. Nemcsak akkor, amikor pártfőtitkár vagy miniszterelnök volt, hanem előtte és utána is. Ez egy tudatosan felépített és működtetett védjegy volt Rákosi részéről, ami megvédte őt attól – legalább féltucat alkalommal –, hogy korábbi elvtársaihoz hasonlóan egy meszesgödör alján végezze. Ez egyrészt a hatalom brandje, másrészt a túlélésé.

Már a szegedi Csillagbörtönben hatékonyan alkalmazza ezt besúgásokkal és mások megalázásával, már akkor sikerül elhitetnie a környezetével, hogy korlátlan a hatalma. Ennek a védjegynek a szavatossága csak 1962-ben járt le, amikor egy magyar pártküldöttség járt nála, és felajánlották neki a hazatérés, a belső emigráció lehetőségét, de Rákosi nem írta alá azt a nyilatkozatot, amelyben vállalnia kellett volna, hogy nem politizál többet. A szovjet pártvezetés ekkor engedte el a kezét, és vetett véget Rákosi luxuséletének.

- Tényleg jártas volt a kremlinológiában, vagy egyszerűen csak mázlija volt, hogy nem esett áldozatul a gyakori megtorlásoknak?

- Szó sincs mázliról. Ahogy a régi mondás tartja, a szerencse az erős hadosztályokat segíti. Kár volna elvitatni Rákositól az aljasságban, mások manipulálásában, az emberek egymás ellen fordításában megmutatkozó speciális politikai tehetségét. Ez a tehetsége garantálta a túlélését. Miután 1956 után kiesett a politika élvonalából, és nem tudta követni az eseményeket, ez a képessége is megfakult. Eljárt felette az idő.

- Fölismerte egyáltalán Rákosi, hogy száműzetésben van? S ha igen, mikor?

- Miről is volt szó? Rákosi számára 1956-tól 1971-ben bekövetkezett haláláig több kényszerlakhelyet jelöltek ki a Szovjetunióban. Rákosi mindenhonnan haza akart jönni. Erre elvileg meg is volt a lehetősége, viszont súlyos politikai kompromisszumot kellett volna kötnie a magyar pártvezetéssel, nevezetesen: semmilyen módon nem kapcsolódik be a hazai politikába. Rákosi ezt elutasítva végig vabankot játszott, abban reménykedett, hogy eljöhet egy olyan politikai konstelláció, amikor kompromisszumok nélkül hazatérhet. Nem ismerte föl, hogy ez a lehetőség elmúlt, az ő politikai szavatossága lejárt. Azt sem érzékelhette, hogy Kádár János a hatvanas évekre megszilárdította a hatalmát Magyarországon. Folyamatosan írta a kérelmező-követelőző leveleit, szinte mániákussá vált, lassanként nyilván mentálisan is leépült. Abszurd mozzanat, hogy Rákosi éveken át, a szovjet pártvezetést bombázó leveleiben számon kéri Hruscsovon és Brezsnyeven a jogállamot. Pont Rákosi kifogásolja számos alkalommal, hogy nem született az ügyében egy formális határozat, és hogy úgy internálták őt a feleségével együtt, hogy arról semmilyen hivatalos döntés sem született. Ez pártszerűtlen – méltatlankodik számtalanszor Rákosi.

- A kötetben feldolgozott dokumentumok tanúsága szerint, miközben Rákosi hazatérése többször is napirendre került, az egyszer sem, hogy büntetőjogi értelemben is felelősségre vonják őt az ötvenes években elkövetett rémtettek miatt.

- Rákosi bíróság elé állítása a Kádár-érában fel sem merülhetett, a rendszernek nem volt érdeke, hogy az ’56 előtti törvénytelenségeket teljes körűen feltárja és a bűnösöket felelősségre vonja. Kizárólag a munkásmozgalomban érdemeket szerzett elvtársakkal szembeni törvénytelenségeket próbálták reparálni. Valójában senki nem akarta, hogy Rákosi Mátyás felbukkanjon Magyarországon, mert politikai hullaként még sokáig bűzlött volna. Attól senki nem tartott, hogy rajongók hada fogadná itthon az egykori pártvezért, de mit lehetett volna kezdeni egy tömeggyilkossal, aki egykor elvtársi sorsközösségben követte el a rémtetteit? Az MSZMP vezetői közül sokan – köztük Kádár is – már aktívak voltak 1956 előtt is, Rákosi esetleges felelősségre vonása, egy hatalmas visszhangot kiváltó büntetőper sokakat hozott volna kényelmetlen helyzetbe. Az sem volt reális opció, hogy a Szovjetunióban vonják őt felelősségre. A Sztálin-korszakban talán úgy végezte volna, mint annak idején Kun Béla, de 1953 után már a Szovjetunióban sem így működtek a dolgok.

- A kötetben szereplő dokumentumokból az derül ki, hogy Rákosinak egyáltalán nem voltak barátai. Szeretetet talán csak jakut származású felesége iránt érzett, és őt is aligha szerette más a feleségén kívül.

- Ha leszámítjuk a rajongóit – akik azért sokáig szép számmal akadtak, és páran közülük még az emigrációban is leveleztek vele –, valóban nem voltak barátai. Akik annak hitték magukat, utóbb mind csalódniuk kellett Rákosiban. Bárkit gond nélkül feláldozott, halálba küldött, ha az érdekei aktuálisan úgy kívánták.

- A Rákosi-dokumentumok között szerepel a pártvezér két igazolványa is, az 1957-ben lejárt diplomata-útlevele és az 1959-ben Krasznodarban kiállított, Szovjetunióra vonatkozó állandó tartózkodási engedélye. Feltűnő, hogy egyik igazolványát sem írta alá.

- Ez szimpla gőg volt a részéről, nemcsak ekkor, de korábban sem írta alá egyik igazolványát sem. Jelenleg azonban csak ezt a két igazolványát ismerjük, a többi egyelőre nem került elő. Mindkét igazolványát folyamatosan használta, mégsem tudunk olyan esetről, hogy bárki szóvá merte volna tenni neki az aláírás hiányát. Még szovjetunióbeli száműzetése alatt sem.

- Visszatérve a műbőr táskára: most már az ön tulajdonában vannak a dokumentumok. Mi lesz a sorsuk?

- Már nincsenek a tulajdonomban. Miután feldolgoztam az anyagot, és az összes irat szkennelt változatát átadtam a fővárosi levéltárnak – hamarosan bárki számára hozzáférhetők lesznek –, eladtam a dokumentumgyűjteményt. Nagyobb részét egy antikváriusnak, egy kisebb részét pedig egy gyűjtőnek.

- Szóval még keresett is az üzleten?

- Maradjunk annyiban: nem fizettem rá.

Balogh Péter, a Védelmi Innovációs Kutatóintézet Reziliencia Központjának vezetője volt a Jazzy rádió vendége, aki arról beszélt, hogyan kellene megvédenünk a személyes adatainkat az internetes bankolás vagy a telefonhasználat során. A kibertér is háborús hadszíntérré vált, és a kibertérben végrehajtott támadások a civil lakosság életére is nagy hatással vannak.