Rákay Philip és Csepreghy Nándor rádiót vett Lázár János gimnáziumi évfolyamtársával

2018. október 1., 20:43

Szerző:

A Rádió7 honlapján hétfőn jelent meg egy szűkszavú közlemény arról, hogy az eddigi tulajdonos, Égető Gyula ma eladta a csatornát – a Rádió7-et és a www.radio7.hu internetes portált működtető, valamint a Mindszenti Híreket, a Kutasi Híreket, illetve a Mártélyi Híreket kiadó céget, a tulajdonában lévő Kisbíró Kft.-t. – Csepreghy Nándornak, Rákay Philipnek és Bada Jánosnak – írja a 24.hu.

Rákay Philip
Fotó: Kovalovszky Dániel

Miközben Csepreghy a Miniszterelnökség államtitkára volt a Lázár János fémjelezte időszakban, a televíziós műsorvezető és egykori M1-intendáns Rákay pedig arról ismert, hogy 2002-ben kétmillió embert látott a Fidesz Kossuth téri nagygyűlésén – illetve hogy milyen nevetségesen kiakadt, amikor az Orbán-kormány 2,1 milliárd forint közpénzből megvette, aztán hatmilliárdig feltőkésítette a mezőhegyesi ménesbirtokot működtető céget, amelynek ő igazgatósági tagja lett –, Badáról csak nemrég írta meg a hvg.hu, hogy ügyvéd, Lázár gimnáziumi évfolyamtársa volt, május óta pedig a hírhedt batidai vadászkastélyt működtető zrt. tagja. Bár Lázár korábban tagadta, hogy vadászkastély-tulajdonos lenne, júniusban kiderült, hogy mégis az.

Ami a szintén Lázár köreihez köthető Égető cégét, a Kisbírót illeti, a kft. egészen a közelmúltig a tulajdonosa volt a Promenád nevű portálnak is, amelyen egymás után jelennek meg a város független polgármesterét, Márki-Zay Pétert lejárató cikkek.

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.