Családi vita fajult háborúvá Ráckevén, 70 ember esett egymásnak

2019. augusztus 29., 21:51

Szerző:

Csütörtök este  verekedés és állítólag lövöldözés tört ki Ráckevén, többen megsérültek, a Blikk pedig úgy tudja, két családi közötti vita fajult el véres összetűzésig, mintegy 70 ember eset egymásnak. Az egész azzal kezdődött, hogy az egyik családból valaki kábítószert adott el a másik család egyik tagjának, aki azonban fogyasztott a drogból, rosszul lett. Ezt torolta meg a kábítószert vevő család néhány tagja veréssel, amely aztán kisebbfajta háborúvá nőtte ki magát.

Lövöldözés Ráckevén
Fotó: MTI/Mihádák Zoltán

A bulvárlap szerint a környék, Ráckeve Pokolhegy nevű városrésze felbolydult, rengeteg ember volt kint az utcákon. Kivonult két TEK-es konvoj, mert a helyi rendőrök nem bírtak a két társasággal, Balatonfüredről pedig több mentőhelikoptert is a helyszínre vezényeltek. Volt áldozat – írja az Origo –, akinek karddal vágták meg a fejét.

A rendőrség a honlapján tömegverekedésről ír, amelyről 18 óra körül több bejelentés is érkezett. A bejelentők azt is elmondták, hogy több lövést is hallottak. „A rendőrség a helyszínen a megfelelő erőkkel biztosítja a  település biztonságát,

Ráckevén jelenleg nyugalom van.

A sérülteket a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították, a rendőrök a helyszínről több embert előállítottak, elszámoltatásuk folyamatban van. A Ráckevei Rendőrkapitányság vizsgálja az eset körülményeit” – áll a közleményben, amelyben

lövöldözésről nincs szó.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője az MTI-nek elmondta, hogy hat mentőautóval és két mentőhelikopterrel érkeztek a helyszínre, ahonnan kilenc embert szállítottak kórházba. Egy ember súlyos, nyolc pedig könnyebb sérüléseket szenvedett.

 

19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

15:25

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.