Rabosították Varju Lászlót, Hadházy Ákos szerint ez újabb mérföldkő a diktatúra felé

2020. január 27. 17:47 - szerző: 168 Óra

Rabosította a Központi Nyomozó Főügyészség Varju Lászlót. A DK-s országgyűlési képviselő

az ujjlenyomatvétel után fekete tenyérrel jött ki az épületből.

„Az amit csinálnak, az így néz ki, ez a technikai színvonal az ügyészségen, miközben százmilliárdokat költenek a saját igazuk bizonyítására" – mondta az épület előtti sajtótájékoztatóján.

Hozzátette: „mindazok, akik megrendelték ezt, ugyanazok, mint akik az MTVA-nál elrendelték, hogy képviselőket vegzáljanak, aki képviselőkkel szemben hoznak törvényt, hogy azok ellenőrzés jogát kétségbe vonják".

Varjut egyrészt azzal gyanúsítják, hogy 2018 februárjában az egyik budapesti egyéni választókerület országgyűlési képviselőjelöltjeként egy független jelöltnek anyagi juttatást ígért, hogy lépjen vissza a javára. A másik előzmény az MTVA-székházban történtek: 2018 decemberében több országgyűlési képviselő bement az székházba, ahol öt pontból álló követelést akart a köztelevízió adásában beolvastatni. A biztonságiak azonban útjukat állták, amiből többször dulakodásos helyzet alakult ki. A képviselőt azzal vádolják, rászorított egy vádlira, illetve egy biztonsági ember –lábát kihúzta, aki így elesett.

Varju László és az MTVA dolgozói
Fotó: Facebook

Az országgyűlési képviselő mentelmi jogát végül – Polt Péter legfőbb ügyész indítványára – az Országgyűlés mindkét ügyben felfüggesztette. Varju László január elején vallomást tett és panasszal élt a gyanúsítás ellen.

 

”Ez a nap egy vicc is lehetne, de nem az, hanem egy újabb mérföldkő a diktatúra felé. Ez maga a koncepciós eljárás” – jelentette ki Hadházy Ákos, aki az épületből jelentkezett a Facebook-oldalán.

Láthatóan nem merült feledésbe ez a fogalom 30 évvel a rendszerváltás után sem. 

"Szerettem volna jelen lenni azon a történelmi eseményen, amikor először rabosítanak országgyűlési képviselőt egy koncepciós eljárásban. (...) Mert új korszak az, amikor az ügyész nem az MTVA smasszereit, hanem az általuk letepert képviselőt rabosítja. Vicc lenne ez, ha nem egy új szintet jelző mérföldkő lenne. De sajnos az. Innentől Polt nem csak a bűnösöket védi, hanem az ellenzéket támadja politikai alapon" – írta dühösen a független politikus.