Kirabolta az ismerősét, de azt megengedte, hogy taxit hívjon magának

2020. november 4., 06:37

Szerző:

Október 27-én éjszaka egy budapesti férfi éjszaka azzal az ürüggyel hívta át magához ismerősét a XVIII. kerületi lakására , hogy a testvére beszélni akar vele. A házigazda ezután minden előzmény nélkül többször megütötte a gyanútlan vendéget, megfenyegette, és egy késsel megvágta az arcát.

A megfélemlített férfi átadta pénzét, telefonját, fülhallgatóját és robogójának a kulcsát is. A támadó annyit megengedett, hogy ismerőse taxit hívjon magának - írja a police.hu.

A pestszentlőrinci rendőrök a sértett bejelentését követően lakásán fogták el a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható férfit. Az 59 éves Sz. Józsefet rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, majd őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.