Késsel rabolta el egy kisfiú biciklijét egy jánoshalmi férfi

2020. február 11., 13:44

Szerző:

A kiskunhalasi rendőrök őrizetbe vettek egy férfit, aki késsel fenyegetőzve vette el egy gyermek kerékpárját – írja a police.hu.

2020. február 10-én kora este érkezett a rablásról bejelentés a Kiskunhalasi Rendőrkapitányságra. A feljelentő – egy 51 éves asszony – elmondta, hogy rövid időre beszaladt egy jánoshalmi boltba, fia pedig az üzlet előtt kerékpárjaikra vigyázott. A közelben többen várakoztak, köztük egy idősebb férfi. Amikor a nő kiment a boltból, az ismeretlen odalépett a kisfiúhoz, megfogta a kerékpárját, és egy késsel a kezében azt mondta, hogy elviszi a biciklit. A rémült gyermek – édesanyja felszólítására – átadta azt, a rabló pedig elhajtott vele.

Az áldozat és a szemtanúk leírása alapján a rendőrök rövid időn belül beazonosították és elfogták a felfegyverkezve elkövetett rablás bűntett elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 45 éves jánoshalmi férfit, és a kerékpárt is lefoglalták tőle.

A kiskunhalasi nyomozók az eset körülményeit a gyanúsított őrizetbe vétele mellett vizsgálják.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.