Összevesztek a pártok a budapesti polgármesterjelölteken, Puzsér Róbert inkább kiszáll az előválasztásból

2019. április 8., 09:52

Szerző:

Felfüggeszti az előválasztási tárgyalásokat Puzsér Róbert, az LMP és a Jobbbik főpolgármestere-jelöltje Karácsony Gergellyel, miután az MSZP-DK-Párbeszéd-Momentum az LMP és a Jobbik nélkül állapodott meg a kerületi polgármesterjelöltekről – írja az Index.

Ez azt jelenti, hogy ha Karácsony Gergely nem hátrál ki a négypárti megállapodásból, a főpolgármester-jelölti előválasztának nem lesz második fordulója, nem egyetlen ellenzéki jelölt fog indulni a Fidesz jelöltje, Tarlós István jelenlegi főpolgármester ellen.

Az MSZP-DK-Párbeszéd-Momentum szombaton tett bejelentést a polgármester-jelöltjeiről. Vasárnap Karácsony Gergely úgy nyilatkozott, hogy a mögötte álló négy párt gáláns ajánlatot tett az LMP-nek, de az LMP budapesti elnöke erre azt felelte, hogy ők a május 26-i EP-választás után akarják lezárni az tárgyalásokat. A Párbeszéd társelnöke hangsúlyozta, a jövőre nézve is fenntartják az együttműködés lehetőségét, de hangsúlyozta, ragaszkodnak hozzá, hogy azok a pártok, amelyek még az EP-választás előtt képesek megállapodni az önkormányzati indulásról, már most hozzák helyzetbe a saját jelöltjeiket és kezdjék el a munkát. 

Az Index úgy tudja, hogy Karácsony Gergely ajánlata szerint az LMP négy budapesti  kerületben (IV., VIII., IX., XXIII.) indíthatna saját polgármesterjelöltet, a fővárosi kompenzációs listán befutó helyet kap, az egyéni választókerületekben pedig 35-re növelheti a mandátumai számát, amit de Puzsér Róbert és a stábja nevetségesnek tartja, hogy a DK több kerületben indíthatna polgármester-jelöltet, mint az LMP. 

Tegnap 16:25

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Tegnap 15:42

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.