Puzsér nem mérkőzik meg a főpolgármester-jelöltek januári előválasztásán, inkább kiharcolt magának egy külön voksolást

Csak 2019 nyarára derülhet ki, ki a közös ellenzéki jelölt Tarlós István ellen.

2018. december 20., 12:21

Szerző:

Bár az MSZP által készített forgatókönyv szerint már jövő február elejére véget érhetett volna a főpolgármester-jelöltek budapesti előválasztása - annak érdekében, hogy az októberi önkormányzati választásokon csak egyetlen, esélyes ellenzéki kihívója legyen Tarlós Istvánnak -, az LMP főpolgármester-jelöltje, Puzsér Róbert publicista azonban nem volt hajlandó részt venni a folyamatban. A közelmúltban ugyanis kifejtette, ő azt várja a baloldali pártok jelöltjeitől, hogy lépjenek hátra, bár el akarja nyerni a baloldali pártok szavazóinak támogatását, mert nélkülük nem nyerhet.

Bár Puzsér valós budapesti támogatottsága egyelőre nincs felmérve, az MSZP, a Párbeszéd és a DK számára egyáltalán nem jön jól, ha az LMP és valószínűleg majd a Jobbik által is támogatott megmondóember értékes szavazatokat rabolhat el a közös ellenzéki jelölttől az októberi főpolgármester-választáson.

Emiatt mindhárom baloldali párt beleegyezett abba, hogy a jövő januári előválasztáson győztes főpolgármester-jelölt külön megmérkőzik Puzsérral egy júniusi előválasztáson is.

Puzsér a Facebook-oldalán azt is közölte, a baloldali pártok beleegyeztek a technikai feltételeibe is, azaz online regisztrációba és szavazásba, az ötvenezer fős érvényességi küszöbbe, illetve a független lebonyolító és adatkezelő szervezet megbízásába egyaránt. Puzsér szerint abban is megállapodtak, hogy az MSZP, a Párbeszéd és a DK testületi szavazásra bocsátja a publicista további politikai feltételeit.

Fotó: Youtube

Ide tartozik egy kizárólag szakértőkből felálló városvezetés, a teljes ellenzéki spektrumot felölelő önkormányzati képviselőjelölt-állítási koordináció a pártok között, hogy „minden körzetben, minden polgármesteri posztért egyetlen ellenzéki jelölt hívja ki a Fideszt, éspedig olyan jelölt, aki támogatja a Sétáló Budapest programját”. Utóbbi Puzsér főpolgármesteri programja, amelynek lényege a budapesti belváros autómentessé tétele.

Kérdés azonban, hogy a Puzsérral való megegyezés miatt a nyár közepéig elhúzódó előválasztási folyamat nem befolyásolja-e károsan a jövendő közös ellenzéki jelölt esélyeit, akinek így kevesebb, mint 4 hónapja marad a kampányra a tényleges főpolgármester-választásig. Továbbá egyelőre nem ismert a Budapesten a közvélemény-kutatások alapján jelentős tényezővé vált Momentum viszonya az előválasztásokhoz.

A Fekete-Győr András vezette párt azonban Puzsér támogatását már elutasította.

A baloldalon egyelőre az MSZP részéről Horváth Csaba jelölti támogatása tűnik biztosnak az előválasztáson, a Párbeszéd részéről Karácsony Gergely zuglói polgármester még nem hozott egyértelmű döntést az indulásról

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.