Pusztapopulizmus – Elszomorító német könyv a Fidesz Magyarországáról

2017. november 18. 12:52 - szerző: Heltai András

Stephan Ozsváth, a német közszolgálati rádió munkatársa Pusztapopulizmus címmel írt igen alapos, évek beható munkáján nyugvó könyvet a Fidesz-Magyarország történetéről. Tanulságos és elszomorító olvasmány. Az országot és a magyar nyelvet kiválóan ismerő, de kívülálló szemtanú a magyar újpopulizmus hétéves diadalútját megdöbbentőnek és elítélendőnek tartja. Azt látja viszont, hogy a kiutat, az ellenzék esetleges választási sikerét elzárja a törvényhozás és a rendszer mesterien működő agymosó apparátusa. Nemkülönben a tehetetlen ellenzék.

Stephan Ozsváth apja 1956 októberében medikus volt, részt vett tüntetéseken, majd sebesülteket ápolt az István Kórházban. Azután menekült. A fiú német anyától született, de később hosszú évekig gyakorolta apanyelvét, amikor egészen a közelmúltig az ARD munkatársaként rendszeresen tudósított Magyarországról. Berlinbe hazatérve összegezte most tapasztalatait az országról, ahol szerinte „a félelem a legfontosabb politikai eszköz, hiszen a félő emberek vezetőjük köré tömörülve lelki bunkerbe menekülnek”. Egy olyan országban, ahol „csak hívők és hitetlenek vannak, ahol nincs már helye a tárgyilagos politikai eszmecserének”. Ám a vezető kultusza, a mitikus harc a jó és a rossz között éppen az ellentéte a demokratikus versengésnek, írja. Itt már nincs helyük pártoknak, legfeljebb statisztaként, a NER-től eltérő vélemény pedig csak az ellenségtől jöhet. És kontrasztként felidézi a kezdeteket, amikor Orbán Viktor kétségbe vonta a 2006-os választás eredményét, s Gyurcsány Ferenc kormányát illegitimnek minősítette, hiszen „az emberek bekötött szemmel választottak”.

A történések és a helyzet visszhangja fő gazdasági és elvben politikai szövetségesünknél, Németországban vegyes. Ozsváth emlékeztet rá, hogy Rupert Scholz jogtudós, a Kereszténydemokrata Párt (CDU) még Helmut Kohl utolsó kormányában működött védelmi minisztere az 1989 előtti magyar hírszerzés emberéből berlini nagykövetté avanzsált Czukor Józseftől kapott megbízást, hogy értékelje azokat a kritikus törvényeket, amelyek alkotmányosságát kritikák érték. Scholz viszont azokat rendben találta, Frank Spengler, a CDU Adenauer Alapítványának budapesti irodavezetője pedig megnyugtatta a német közszolgálati rádió hallgatóit, hogy „Magyarország jogállam marad”.

Vagyis vannak Orbánnak támogatói, sőt követői is Németországban, különösen az Alternatíva Németországért (AfD), az új szélsőjobboldali párt köreiben, de kedvelik egyes konzervatívok is, mondta lapunknak a szerző. Akadnak emberek, akik beveszik, hogy Magyarország a kereszténység bástyája a muszlim invázióval szemben. Orbán hívei közé tartozik Horst Seehofer is, a bajor kormányfő, aki őt arra használja, hogy közvetetten bírálhassa Angela Merkelt. De az ilyen hangok azért ritkák. Legutóbb Merkel igen határozottan bírálta a magyar kormányból származó kijelentést, hogy nem hajtják végre az Európai Bíróságnak a menekültügyben hozott határozatát. A kancellár akkor az orbáni ideológiával szembe állított egy másikat, nevezetesen a jogállamét. Az Európai Néppártban sem mindig boldogok Orbán Viktor miatt, mondta Ozsváth, s utalt rá, hogy tavasszal a CEU és a civil szervezetek körüli vitában nyilvánosan azzal fenyegettek, hogy kizárják a Fideszt a frakcióból.

A szerző egyébként elmondása szerint tekintélyes német politológusok dolgozatainak sorát idézheti, amelyek tudományos tárgyilagossággal, ugyanakkor lesújtóan elemzik a magyarországi fejleményeket. A német médiáról nem is beszélve, amely a konzervatív térfélen is túlnyomórészt igen keményen bíráló. A kritika általában nem is marad válasz nélkül. Ozsváthot egy bíráló kommentárja miatt kioktatta a korábbi bécsi magyar nagykövet, amikor pedig az MTVA szóvivőjénél kívánt a közszolgálati normák felől érdeklődni, a következő választ kapta az anonim illetékestől: „Hogy világos legyen, nem kívánok olyan tudósításban közreműködni, amelynek fő mondanivalója, hogy Magyarországon veszélyben van a sajtószabadság.” Beszélt neki viszont Kárpáti János, az MTI kirúgott brüsszeli tudósítója arról, hogy „bizonyos” magyar vonatkozású híreket a budapesti hírgyárban csak „bizonyos” emberek szerkeszthetnek, majd még ők is továbbítják azokat valahová jóváhagyásra.

Ozsváth a német közszolgálati adókban hat éven át tudósított Magyarországról, könyvében mégsem tud hivatkozni egyetlen, Orbánnal folytatott beszélgetésre sem, mert egyszer sem tudott vele beszélni. Hogy miért? Erre azt válaszolta, hogy „ezt a Fidesztől kellene megkérdezni”. Az ARD, mind a rádió, mind a tévé, évek óta kért interjút Orbán Viktortól. Az elutasításban mindig időhiányra hivatkoztak. Így forrásként csak a legfőbb vezető nyilvános beszédei maradnak. Így tudja Orbán megadni az alaphangot, így tudja elérni, hogy ellenőrzött rádióinterjúi, tusnádfürdői beszédei határozzák meg a narratívát, amelyből aztán táplálkoznak a Fidesz mindenkori kampányai.

Ozsváth aggasztónak tartja Orbán kijelentését, hogy meg akarja kötni a következő kormányok kezét arra a valószínűtlen esetre, ha elveszítenék a választást. Ez a folyamatosság perverz formája, állapítja meg. A kialakult helyzetben szerinte nagy része van az ellenzéknek is. A baloldali, liberális oldal túlságosan is magával van elfoglalva, sok tiszavirág-életű kezdeményezés volt az elmúlt években, s mindez Orbánnak és embereinek a kezére játszik.

A szerző sokat járta az országot, s tapasztalatai ellentmondanak az „egységről” szóló NER-értelmezésnek. Szerinte nagy az elkeseredettség, és a „csak a Fidesz” jelszó távolról sem mindenkit tölt el örömmel. Elszomorította azonban, hogy mennyire megváltozott az ország, amelyet gyermekkorában rendkívül vendégszeretőnek, bölcs és szorgalmas emberek világának ismert meg. 2006 óta izzik a politikai légkör, kibújtak a palackból a „völkisch” kísértetek. Magyarország mélyen megosztott, csak a „mi” és a „másik” létezik, folyik az átértelmezés, az agymosás. Ez a populizmus lényege, mondja Ozsváth, a harc „kívülállók” ellen, Brüsszel, a menekültek, a liberálisok, a baloldal, a kapitalisták, a zsidó és spekuláns Soros, vagyis az egész világ ellen. A pusztapopulizmus mondandója az álszabadságharc, amelyben aztán lábbal tapossák azokat a keresztény értékeket, amelyekre hivatkoznak. A szervezett színjátékok, a nemzeti konzultációk, a bűnbakkeresések állandó feszültséget keltenek, és a szüntelen harc légkörében feledésbe merülnek a kormány vereségei, az Európai Bíróság ítélete a menekültkvóta ügyében vagy a népszavazás érvénytelensége.

A jövőt természetesen a magyar választók határozzák meg, mondja Ozsváth, ám az semmiképpen sem jó, ha egyetlen politikai erő dönt mindenről, hiszen a demokráciát a politikai verseny élteti. „Látva mindezt a mesterséges küzdelmet az ál- vagy valódi ellenfelekkel szemben, csak egy kérdés merül fel az emberben, hogy jó, jó, de valójában milyen tervei, projektjei vannak ennek a kormánynak az ország számára.”

A 200 oldalas kötet minden idézete, forrása gondosan, pontosan annotált. Mondhatnánk, német alapossággal készült, forrásmunkának is kitűnő.