Gyerekeket fogadtak be, elküldték őket strichelni a 61-es úthoz, és vígan éltek a pénzből

2020. január 17., 10:52

Szerző:

A Kaposvári Járási Ügyészség indítványozta annak a harminchét éves nőnek és negyvenkét éves férfinak a letartóztatását, akik olyan, tizennyolcadik életévét be nem töltött, prostitúciót folytató személyekkel tartatták ki magukat, akik szexuális szolgáltatását a nő szervezte.

A gyanúsítottak közül a nő 2017 nyarától a gyámsága alatt álló kiskorú sértettet rávette arra, hog a 61-es főút mellett szexuális szolgáltatást nyújtson, illetve telefonon is szervezte a találkozókat.

A nő tavaly nyártól, majd decembertől még két kiskorú lányt fogadott be otthonába, akiket szintén szexuális szolgáltatás nyújtására vett rá.

A lányoknak le kellett adni a pénzt a lakhatásuk és eltartásuk fejében, amiről a nő élettársa is tudott. A gyanúsítottaknak nem volt munkahelyük, abból a pénzből tartották el magukat, amit a lányok kerestek.

A gyanúsításban közölt kiemelt tárgyi súlyú bűncselekményekre figyelemmel fennáll a szökésnek, a bizonyítás megnehezítésének, továbbá újabb szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény elkövetésének a veszélye, ezért a Kaposvári Járásbíróság az ügyészségi indítványnak helyt adott és elrendelte a gyanúsítottak letartóztatását.