Polt támogatja a Közbeszerzési Hatóság munkáját

És kiemelt helyen szerepeltetik a korrupció megelőzését. 

2020. november 18., 12:06

Szerző:

Polt Péter legfőbb ügyész és Kovács László, a Közbeszerzési Hatóság elnöke megállapodtak abban, hogy a közbeszerzések terén hatékonyan együttműködnek, kölcsönösen támogatják egymás munkáját, adja hírül a Legfelsőbb Ügyészség. 

A 2020. november 18-án aláírt megállapodás értelmében a Közbeszerzési Hatóság kiemelt célja a jogalkalmazók munkájának támogatása és a szakmai együttműködés a közbeszerzések terén. E célok elérése érdekében a két szervezet hatékonyan együttműködik, és kölcsönösen támogatja egymás munkáját. 

A felek leszögezték, hogy a jogszabályok értelmezésével, a joggyakorlat alakulásával kapcsolatos szakmai konzultációkat kezdeményezhetnek, közösen szervezett konferenciákat, képzéseket tarthatnak. A megállapodásban foglaltak alapján kölcsönösen biztosítják a közbeszerzésekkel kapcsolatos bűncselekmények elkövetése terén szerzett új ismeretek, tapasztalatok cseréjét. A megállapodás alapján folytatott konzultációknak és a szakmai kérdésekben történő egyeztetéseknek ugyanakkor kizárólag általános jogkérdés lehet a tárgya. A jogszabályoknak megfelelően, nem tartanak konzultációt vagy egyeztetést a két hatóság előtt folyamatban lévő eljárás ügyében. 

Az aláírók abban is megállapodtak, hogy a 2020-2022 közötti időszakra szóló hosszútávú Nemzeti Korrupcióellenes Stratégiát a szakpolitikai eszközeikkel támogatják, továbbá a saját stratégiájukban is kiemelt helyen szerepeltetik a korrupció megelőzését.

 

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.