Öngyilkos lett Bogdán László, Cserdi polgármestere

2020. július 14., 10:14

Szerző:

Hírklikk információi szerint mára virradóra elhunyt Bogdán László, Cserdi polgármestere. A lap úgy tudja, hogy a falut sikertörténetté emelő polgármester élete 47. évében önkezével vetett véget életének. 

Bogdán László
Fotó: Fotó: MTI/Balogh zoltán

A 168 Órának a Baranya megyei Rendőr-főkapitányság megerősítette a községben történt haláleset tényét, mint kérdésünkre Popovics Dejan szóvivő elmondta, közigazgatási hatósági eljárásban vizsgálják a törénteket,

idegenkezűség gyanúja nem merült fel.

Portálunk kereste a cserdi polgármesteri hivatalt is, ám egyelőre nem tudtuk őket elérni. Úgy tudni, hogy Bogdán László holttestét a falu feldolgozóüzemében találták meg kedd reggel. Egyes portálok szerint feltehetően felakasztotta magát.

Bogdán szegény sorsú roma családban született Pécsett, 1974-ben. Apja bányászként dolgozott. Gyermekkorában költöztek családjával Cserdibe. Miután anyagi okokból nem tanulhatott tovább, saját magát képezte, fejlesztette. 2002-ben független jelöltként lett Cserdi alpolgármestere, 2006 óta pedig polgármestere.

Cserdiben a vezetésével mintafalu jött létre. Oktatási programot indított, hogy a családok elsajátíthassák a háztáji gazdálkodáshoz szükséges ismereteket, a falu mezőgazdasági termelésbe kezdett, és kertészeti közmunka-lehetőséget biztosítottak. A megtermelt feleslegből rászorulókat segítettek.

Polgármestersége alatt az addig nagyon rossz bűnügyi statisztikákat felmutató faluban gyakorlatilag megszűnt a bűnözés.

Frissítés: Bogdán László halálhírét közleményben tudatta az MTI-vel a település jegyzői feladatait ellátó közös önkormányzati hivatal jogi osztályvezetője. Papp Gizella, a Bicsérdi Közös Önkormányzati Hivatal bodai kirendeltségének munkatársa elmondta, kedd reggel értesültek a polgármester haláláról, de további részleteket a család kérésére nem közölt.

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelkielsősegély-számot! 

10:00

Mától kaphatják meg a jelöltek és jelölőszervezetek a választási irodáktól az ajánlóíveket a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, a nemzetiségi önkormányzati képviselők, valamint az Európai Parlament (EP) tagjainak választásán induláshoz.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.