Érd volt fideszes polgármestere nettó 4,8 millió forintos szabadságmegváltással búcsúzik a posztjától

2019. november 12. 08:40 - szerző: 168 Óra

Érd közgyűlése a november 5-i alakuló közgyűlésen arról döntött, hogy T. Mészáros András, a korábbi fideszes polgármester 160 nap ki nem vett szabadságot válthat meg a 2014 és 2019 között időszakból. Így a három havi végkielégítésen túl is több millió forintot kaphat – vette észre a napi.hu.

A városvezetőnek azért lehet ilyen sok szabadsága, mert a közszolgálati tisztségviselőkről szóló törvény szerint „a szabadság kiadására vonatkozó igény a foglalkoztatási jogviszony (polgármester esetében a választási ciklus) fennállása alatt nem évül el”. A főállású polgármestereknek évi 25 nap alapszabadság és 14 nap pótszabadság, összesen 39 nap jár a törvény szerint.

Az érdi önkormányzat tájékoztatása szerint T. Mészáros András annyira kevés szabadságot vett ki az elmúlt 5 évben, hogy még 2019-ben a 2015-ös év terhére mehetett szabadságra.

A politikus

  • 2015-ben kettő,
  • 2016-ban hét,
  • 2017-ben 12,
  • 2018-ban hét,
  • 2019-ben pedig egy

napot vett ki.

Fotó: Facebook

Egy megyei jogú város polgármesterének fizetése bruttó 997 200 forint, amely egy napra vetítve 45 848 forint. A 160 nap után bruttó 7 335 724 forint jár, ami nettó 4 878 256 forint.

Emellett minden polgármesternek jár három havi végkielégítés is, így további bruttó 2 991 600, kedvezmények nélkül nettó 1 989 414 forint jár neki.

T. Mészáros András számlájára a végkielégítésnek és a szabadságmegválásnak köszönhetően nettó 6 867 670 forint érkezik.

A fideszes politikus 2006 óta vezette Érdet, október 13-án alulmaradt az ellenzéki összefogás 49,8 százalékot szerző jelöltjével, Csőzik Lászlóval szemben. Az új polgármester a közgyűlési többséget is maga mögött tudhatja. Csőzik László nemrég közölte, hogy az önkormányzat idei költségvetésben szerepel egy kiadás, amit működési célú támogatással akartak korábban betömni, vagyis abban bíztak, hogy az állam majd kifizeti ezt a pénzt. Most 1,2 milliárd a működési hiány.