Rendőröket küldtek a szülőkre és gyerekekre, akik plüssállatokkal tüntettek a Kossuth téren

2020. június 16., 17:29

Szerző:

Plüssfigurák demonstrációjával egybekötött sajtótájékoztatót tartottak az örökbefogadói tanfolyam választhatósága elleni petíció kezdeményezői, szülők, gyerekek, valamint az aHang képviselői a Parlament előtt.

A tüntetők mellett nagyjából 30 rendőr és országgyűlési őr jelent meg a helyszínen. 

A résztvevők szerették volna megakadályozni, hogy az Országgyűlés megszavazza a kötelező örökbefogadói tanfolyam eltörlését.

Fotó: a Hang

Azzal érveltek, hogy ha csak választható lesz a tanfolyam, azok nem fognak rá elmenni, akiknek a legnagyobb szükségük lenne rá. Szerintük ennek pedig sok sikertelen, akár tragédiával is végződő örökbefogadás lehet az eredménye – írta a hvg.hu.

A demonstráció természetesen mit sem ért, a parlament megszavazta a módosítást.

 

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.