Pisztolyt fogtak a rendőrök az unokázós csalóra Baranyában, hanggal is élvezhetjük a látványos videót

2020. július 30. 13:37 - szerző: 168 Óra

Mintha csak egy filmet néznénk, olyan videót publikált a rendőrség egy baranyai elfogásról. A helyszín Lovászhetény belterülete, 2020. július 29-én délután. A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság „Mecsek” Közterületi Támogató Alosztályának rendőrei egy 25 éves véméndi férfit és egy 21 éves szebényi nőt fogtak el, majd előállították őket a Komlói Rendőrkapitányságra.

„Tegye a szélvédőre a kezét…szép lassan állítsa le a gépjárművet, a kulcsot dobja a földre!”

– hangzik az utasítás. A videó hátralévő részében semmilyen hangot sem hallani.

A gyanú szerint egy pécsváradi asszonyt azzal hívtak fel 2020. július 27-én délután, hogy a fia balesetet szenvedett. A hívó azt mondta, hogy nem sérült meg senki, de a fia a másik autóban kárt okozott, és azt meg kell téríteni. A telefonáló három millió forintot kért, és szóval tartotta a sértettet, majd időközben megérkezett az asszony lakására egy férfi, aki azt állította, hogy őt küldték a pénzért. A sértett átadta neki a pénzt, majd a férfi távozott a helyszínről.

A telefonáló továbbra is szóval tartotta a nőt, hogy a társa minél messzebbre juthasson, és hogy a sértett addig se tudjon mást felhívni.

Kampány indul az úgynevezett unokázós csalások kivédésére Pest megyében Egy, az unokázós csalások megelőzését szolgáló "Bontsa a vonalat!" kampányra készült szórólap.

A komlói rendőrök a nyomozás során beazonosították a csalókat, majd 48 órán belül elfogták a két feltételezett elkövetőt. Előállították őket a rendőrkapitányságra, majd kihallgatták őket gyanúsítottként, amely során beismerték tettüket. Őrizetbe vételüket követően kezdeményezték letartóztatásukat.

A rendőrök a vagyonbiztosítás keretében egy autót, 800 ezer forint készpénzt és egy tévét foglaltak le.

A férfi és a nő ellen csalás elkövetése miatt nyomoz a Komlói Rendőrkapitányság.