Pintér Sándor: Rendkívül gyors és szakszerű volt a mentés a Hableány katasztrófája után

2019. június 4., 12:21

Szerző:

Rendkívül gyorsnak és szakszerűnek értékelte a május 29-i hajóbaleset utáni mentést a belügyminiszter az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága előtt kedden. Pintér Sándor elmondta, fél óra elteltével már átvette a mentés irányítását, és a helyszínen volt az országos rendőrfőkapitány, a katasztrófavédelmi főigazgató, a budapesti főkapitány és a fővárosi katasztrófavédelmi igazgató is.

A miniszter később a sajtónak azt nyilatkozta, hogy jó az együttműködésük a dél-koreai kormánnyal, a nagykövetségükkel és a búváraikkal is. A dél-koreaiak elfogadják az érveiket, hogy miért ne menjenek be a hajóroncsba. A látótávolság gyakorlatilag nulla, nem tudják, mennyire sérült meg a hajó, milyen „csapdák” vannak belül, ezért életveszélyes bemenni - közölte. Folytatják a felderítő mentéseket, ha tudnak, holttesteket is kiemelnek, de nem akarnak újabb holtakat, a cél a hajóroncs biztonságos kiemelése - mondta a miniszter. 

Április 16-án, kedden elindult a központi szúnyoggyérítés, amelyet évek óta a katasztrófavédelem irányít. Tavasszal túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik. A szúnyogok tenyészőhelyén egy természetes baktérium által termelt fehérjét tartalmazó készítményt juttatnak a vízbe. Ez a fehérje a kijuttatott dózisban kizárólag a csípőszúnyogok lárváit pusztítja el, minden más élőlényre, még az árvaszúnyogokra is ártalmatlan.