Pintér Béla szerint el fogja veszíteni a harcot, aki Vidnyánszky Attila ellen küzd

2020. szeptember 4., 05:42

Szerző:

Interjút készített az ATV Híradója Pintér Béla független színházi rendezővel, aki szerint „akit Vidnyánszky Attila el akar pusztítani, azt el is fogja. Mindenki, aki ellene bármiféle harcot folytat az el fogja veszíteni, azonban nem mindegy, hogy hogyan veszítik el, ha úgy tetszik, veszítjük el ezt a harcot” – mondta az ATV-ben a rendező, hozzátéve: „hiába várja el a hóhér, hogy majd a vérpadon megcsókoljuk a kezét, ezt hiába várja”. Szerinte erre szép példa a színművészetis diákok ellenállása.

A 444 emlékeztetett Pintér Béla a kultúrtörvény elleni tüntetésen elmondott beszédére, amelyben azt mondta: „hát, kedves fideszes honatyák és kultúrprominensek, akkor ezentúl is hozzánk fogtok színházba járni? Idáig is hozzánk jöttetek, ha nevetni és sírni akartatok, mert pontosan tudjátok, hogy a színház alapvetően kritikus, ellenzéki, vagy ha nem az, akkor kurva unalmas és hazug.”

Vidnyánszky Attila szerint viszont nemzeti, keresztény elveket valló művészeket kell odarakni tanítani az SZFE-re, mert most nincs ott egy sem, filmeket pedig „Zrínyi Ilonáról, 1956 csodájáról és a család szentségéről” kell forgatni. Ami pedig a diákokat illeti, ők Vidnyánszky szerint „a politikai pártok eszközei”.

 

 

10:00

Mától kaphatják meg a jelöltek és jelölőszervezetek a választási irodáktól az ajánlóíveket a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, a nemzetiségi önkormányzati képviselők, valamint az Európai Parlament (EP) tagjainak választásán induláshoz.

Tegnap 19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegnap 17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.