Elbukott terv – Így lehet hazaárulózva elárulni a hazát

- szerző: Szénási Sándor

Mai szemmel különös, hogy a rendszerváltás idején az értelmiség mennyire uralta a médiát. A legnézettebb időben ültek a kamera előtt közgazdászok, szociológusok, történészek, és amiről beszéltek, azt a nézők egy az egyben „fogták”. A Klubrádió Szabadság, elvtársak! című műsorában Petschnig Mária Zita közgazdászt kérdeztük a harminc évvel ezelőtti rendkívüli állapotokról.

– Azt, hogy szorongó alkat, egy interjújában elmesélte: ha a politika ostobán viselkedett, ha közeli bajok fenyegették a gazdaságot, az országot, képes volt szabályosan belebetegedni, de úgy, hogy néha ágyba is kellett feküdnie. A jövővel kapcsolatban milyen félelmei voltak?

– Nyilvánvaló volt, hogy két erős párt van a színen, az MDF és a SZDSZ, a külföld is velük számolt. A hazai és nemzetközi közgazdászokból és politikusokból álló Kék Szalag Bizottság, illetve egy másik agytröszt, a Híd csoport olyan dokumentumokat állított össze, amelyek egy koalíciós kormány programjai is lehettek volna. A nagy kérdés és az én aggodalmam oka az volt, hogy hogyan lehet itt tőkés fejlődést csinálni, miközben nincs tőkénk. Akkor még nem számoltunk azzal a külföldi tőkebeáramlással, ami később megvalósult.

Fotó: Népszava-archív

– Emlékszem, 1990 februárjában volt egy beszélgetésünk Tardos Mártonnal, aki az SZDSZ egyik vezető politikusa volt, azt mondta, hogy össze lehet hozni ennek a két pártnak a programját, lehet koalíciót csinálni.

– Nem tudom, hogy ezt az egyébként széles körben tárgyalt elgondolást melyik pártban utálták jobban, de kétségkívül volt egy rövid idő, amikor lehetőségnek tűnt. A magyar adósság akkor húszmilliárd dollár körül volt, a Pénzügykutatónál Tardos Márton és Csillag István vezetésével titokban készült egy program arról, hogy miképpen lehetne egy adósságrészvény-cserét végrehajtani, ami a felére csökkentette volna az adósságállományt. A munkában benne volt Antall József két főtanácsadója, Osváth György és Tar Pál is. A dolgot azért kellett teljes titokban tartani, mert ha a piac kiszagolja az adósságátütemezést, a benne részt vevő magyar cégek értéke rettenetesen lezuhan, a vagyonvesztés óriási lett volna, az egész művelet pedig értelmetlen. Ha ezt meg tudtuk volna csinálni, minden másképpen alakul, létrejöhet a nagykoalíció, nincs adósságcsapda, nem lesz Bokros-csomag, a privatizáció is másképp megy.

– Nem így történt. Min bukott el a terv?

– Sosem felejtem el, április táján a Magyar Fórumban, Csurka István lapjában, Cs. I. aláírással megjelent egy olyan szakcikk, amit nyilván nem ő írt, hanem valamelyik tanácsadója, és ami leleplezte, kiteregette az egész adósságcsere-programot, nyilván azért, hogy megakadályozza az együttműködést az SZDSZ-szel, az „amerikai vonal képviselőivel”. Kétségbeesve felhívtam Tardost, mondom, Marci, látta ezt? Most mit csináljunk? Láttam, mondta Tardos, hát akkor az egész ügynek annyi. És annyi lett… Így lehet hazaárulózva elárulni a hazát. 

Interjúnk teljes változatát a 168 Óra hetilap csütörtökön megjelent számában olvashatják el. Keressék az újságárusoknál!