Péterffy Attila: „Nem kaptunk alapvető információkat a járványról eddig a kormánytól”

2020. március 25., 20:03

Szerző:

Péterffy Attila, Pécs polgármestere a délutáni online fogadóóráján közölte, hogy 200 kérdést kapott a délelőtt 10 órai határidőig, és azzal a bevezetővel indított, hogy: „Egyedül vagyunk” - írja a Szabadpécs.

Péterffy azt mondta:

„Nem tudom, hogy hányan betegek, és hány főt ápolnak Pécsett. Hiába kérdezem, nem kapok választ. Ezért nem tudok róla beszámolni.”

A polgármester azt mondta: „Azok a polgármesterek, akik eddig beszéltek, azok szerintem nem hivatalos információkat tettek közzé, én ezt nem szeretném, semmiképpen sem szeretnék abba a hibába esni, és ezzel a valós helyzethez képest túlságosan megnyugtatni embereket vagy éppen pánikot kelteni. Ha kapok hivatalos információkat, azokat azonnal közzé fogom tenni.”

Péterffy Attila, aki ősszel a fideszes polgármesert váltotta az ellenzék támogatásával, azt mondta, Pécs eleve nehéz gazdasági helyzetben volt, most ez duplázódott. Koronavírus-tesztet eddig csak az állam végzett, próbálnak magánkórházakkal tárgyalni. 

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.