Pesterzsébeten is közös polgármesterjelöltet indít a teljes ellenzék

2019. július 19., 12:46

Szerző:

Balog Róbert, a Főtáv főosztályvezetője a Demokratikus Koalíció (DK), az LMP, az MSZP, a Momentum és a Párbeszéd polgármesterjelöltje a főváros XX. kerületében, Pesterzsébeten.

A pártok az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményben azt írták,

Pesterzsébet emberközpontú politikát, szolidaritást, zöld, fejlődő várost akar, továbbra is elutasítja a kevés kiválasztottnak kedvező kormányközeli NER világát.

– Az ellenzék olyan polgármesterjelöltet ajánl a XX. kerület figyelmébe, aki képes sikerrel irányítani ezt a politikát, aki már bizonyított a közösség szolgálatában. Ez az ember Balog Róbert – közölték.

Fotó: MTI/Mohai Balázs

A közlemény szerint Balog Róbert évtizedes vállalati vezetői tapasztalattal a háta mögött személye garancia Pesterzsébet kiszámítható, emberközpontú, fejlődésre összpontosító jövőjére.

Áprilisban az ellenzéki pártok még Szabados Ákost, Pesterzsébet korábban MSZP-s, jelenleg független polgármesterét nevezték meg jelöltként. Igaz, csak az MSZP, a Párbeszéd, a DK, a Momentum jelöltjeit nevezték meg tavasszal, az összefogásban akkor még az LMP és a Jobbik nem vett részt. Pár napja viszont a Fidesz XX. kerületi irodája közölte, hogy a kormánypárt a 2019. évi önkormányzati választásokon Szabados Ákost támogatja.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.