A perui külügy eddig úgy tudta, hogy a gyermekpornográfiával vádolt Kaleta Gábort személyes ügy miatt rendelték haza

2020. február 13., 11:48

Szerző:

Egészen mostanáig a perui külügyminisztérium nem tudta, hogy Kaleta Gábor magyar nagykövet tavaly tavasszal azért távozott az állomáshelyéről és tért vissza Budapestre, mert gyermekpornográfiával gyanúsították meg – tudta meg az Index perui külügyi forrásból.

A perui külügyben mindössze annyit tudtak, hogy Kaletát személyes ügy miatt rendelték haza.

A perui külügyminisztériumnak április 5-én jelezte a magyar fél Kaleta távozását. A Magyar Közlöny szerint Kaletát április 2-án fosztották meg nagyköveti rangjától, így valószínűsíthető, hogy a peruiak legalább három nappal azután értesültek a távozásáról, hogy az Információs Hivatal két munkatársa „hazakísérte” őt Budapestre. Feltehetően a külügy a perui hatóságokat sem tájékoztatta a nagykövettel szembeni eljárásról.

Az ügyészség szerint Kaleta Gábor számítástechnikai eszközein 19 ezer gyermekpornográf képet tárolt.

Magyar kormányzati források az Indexnek azt állították, Kaleta ellen hosszú időn át végzett felderítő nyomozást egy amerikai bűnüldözési szerv, miután a nagykövet egy nemzetközi, online pedofilhálózat felderítésekor képbe került.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.