Perre megy egy rab a szegedi Csillag ellen, mert elkobozták a tévéjét

2019. február 26. 16:33 - szerző: 168 Óra

Egy elítélt indított polgári pert fogvatartotti jogaiért a Szegedi Fegyház és Börtön, a Csillag ellen, mert elvették a tévékészülékét – írja a hvg.hu. Azzal érvel, hogy a társadalom elleni bűn, ha „amortizálják” a rabokat, akik a büntetésük letöltése után a civil életbe térnek vissza. Ez elleni vétek a televízió birtokban tartásának a korlátozása is. 

Fotó: MTI/Rosta Tibor

Korábban a zárkában tarthatták a televízióikat a fogvatartottak, a szabályzat ugyanis megengedte, hogy több tévét is működtessenek, ha  fülhallgatóval használták a készülékeket és nem zavarták egymást. A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának honlapján azonban a jelenleg elérhető szabályzat szerint minden cellában csak egy készülék lehet, ezért fordult a fogvatartott jogorvoslatért a bírósághoz.

Az első tárgyalást március végén tartják az ügyben.

A Csillag vezetése egyébként rendkívül szigorú, a börtön egyik ismert lakóját, Czeglédy Csabát büntették már azért, mert túl sok könyve volt, és azért is, mert túl hosszú a borostája.