Publicus Intézet: a magyar lakosság negyedét anyagilag is megviselte a koronavírus

2020. július 6., 07:00

Szerző:

A magyarok 69%-ának bevételeit érdemben nem érintette a koronavírus-járvány

– legalábbis ez derül ki abból a közvéleménykutatásból, amelyet a Publicus Intézet készített a Népszava számára. Az adatok szerint a lakosság 13 százalékának kisebb, kilencnek nagyobb mértékben csökkent a bevételei.

 

 

Minden huszonötödik ember pedig teljesen lenullázódott. Arra a kérdésre, hogy a megkérdezett és családja a járvány óta mennyivel kevesebb pénzből gazdálkodik, a válaszadók nyolc százaléka azt mondta, hogy sokkal, 22 százaléka pedig azt, hogy valamennyivel kevesebből, míg 67 százalék nyilatkozott úgy, hogy nem érzékelt ebben változást.

 

A kutatás arra a kérdésre is kereste a választ, mennyire elégedettek az emberek a kormányzat intézkedéseivel kapcsolatban.

A nehéz helyzetbe kerültekkel kapcsolatos kormányintézkedésekkel mindössze a válaszadók tizede volt teljesen elégedett, míg kétharmaduk teljes mértékben elégedetlen.

Pártszimpátia alapján persze a Fidesz-KDNP hívei az átlagnál sokkal rózsaszínebben látják a kérdést, tízből hatan ugyanis elégedettek a kormányintézkedésekkel. Az ellenzékiek viszont sokkal kritikusabbak: a momentumosok 95, az MSZP-P szavazók 94, a DK-sok és a jobbikosok 83-83 százaléka szerint nem megfelelő döntések születtek. A válaszadók szerint a rendkívüli oktatási helyzetben sem álltak a helyzet magaslatán a döntéshozók – utóbbi kérdésben amúgy a Fidesz-KDNP-s szimpatizánsok is kritikusabbak, 26 százalékuk azt válaszolta, inkább nem elégedett a vészhelyzeti működéssel.

Ami nem meglepő, hiszen szakemberek egyértelműen jelezték, a nem megfelelő szakmai és infrastrukturális háttérrel bevezetett digitális oktatás tovább növelte a hátrányos helyzetű diákok leszakadását. Némi meglepetésre ellenzéki oldalon amúgy nem a DK-sok (84 százalék elégedetlen), hanem a Momentum (92 százalék elégedetlen) hívei bizonyultak legkritikusabbnak a kormányintézkedésekkel szemben.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.