Pénteken még „nem kommentált sajtóértesülést" a Corvinus, ma már ez a hivatalos tájékoztatásuk

2018. szeptember 10., 11:00

Szerző:

Elkerül az Emmi-től és magánegyetem lehet a Corvinus – írtuk megbízható információk alapján pénteken. A lényeg, hogy a Budapesti Corvinus Egyetem az Emmi fenntartásából az innovációs tárcához kerül, majd a tervek szerint létrehoznak egy közalapítvány, a jövőben pedig ez működtetné az egyetemet. A közalapítványhoz az állam százmilliárdos nagyságrendű alapító tőkét biztosítana, de később magáncégek is beszállnának, így azoknak is lenne beleszólásuk a közalapítvány pénzeinek felhasználásáról.

Természetesen az érintetteknél is rákérdeztünk és bár az innovációs tárcától nem jött válasz, egyfajta megerősítés mégis. Palkovics László miniszter ugyanis aznap az Állatorvostudományi Egyetem tanévnyitóján kijelentette, hogy a kormány támogatja több kiváló egyetem azon szándékát, hogy „a lehetőségeiket jobban kihasználva, szabadabb fenntartási struktúrában működhessenek". 

Érdekesebb az egyetem válasza. Pénteken még azt válaszolták érdeklődésünkre, hogy „sajtóértesüléseket nem kommentálnak". Ehhez képest ma reggel, nagyjából negyed munkanappal később levelet küldtek az „egyetemi polgároknak", hallgatóknak, oktatóknak, amelyben arról tájékoztatják a címzetteket, új távlatokat nyitó változás előtt állnak, amelynek lényege, hogy az Egyetem a jelenlegi közvetlen minisztériumi fenntartásból átkerülhet egy kifejezetten erre a célra létrehozott, állami alapítású, közhasznú alapítvány fenntartásába.

A teljes, ma reggel kiküldött levél:

Tisztelt Egyetemi Polgárok! Kedves Hallgatók! Kedves Kollégák!

Az Egyetem, a Karok, a Corvinus Doktori Iskolák és a Hallgatói Önkormányzat vezetése ezúton ad tájékoztatást az Egyetem polgárai számára a kibontakozó, a stratégiai céljainkat támogató lehetőségről, a várható, új távlatokat nyitó változásokról.

Ezek lényege, hogy az Egyetem a jelenlegi közvetlen minisztériumi fenntartásból átkerülhet egy kifejezetten erre a célra létrehozott, állami alapítású, közhasznú alapítvány fenntartásába. Ha ez a döntés megszületik, az Egyetem oktatási és kutatási tevékenységéhez a jelenleginél jobban illeszkedő formában és ezzel összefüggően szabadabb és rugalmasabb környezetben fog működni. 

Az elmúlt évek során az Egyetem sok területen jelentősen megújult. Úgy látjuk, közösségünk erősödött, fejlesztési lehetőségeink bővültek, a teljesítmény és a kiválóság kultúrája egyre inkább terjed. Mégis úgy érezzük, Egyetemünk a jelenlegi keretek között elérte teljesítőképessége határait. 

A Corvinusban megvan az a potenciál, amelyre egy nemzetközileg a jelenleginél jelentősen mélyebben beágyazott, kiemelkedő tudományos eredményeket felmutatni képes és európai szinten jegyzett oktatási programokat kínáló egyetem építhető.  Amennyiben tehát lehetőséget kap, olyan rangos nemzeti intézménnyé válhat, amely közösségét szolgáló, érték- és teljesítményközpontú, világszínvonalú eredményekre képes elitet képez, itthon tudja tartani a fiatal magyar nemzedékek legtehetségesebb tagjait, képes kitörni a „közepes fejlettség-közepes teljesítmény” csapdájából. Egy olyan kétnyelvű, igazán nemzetközi Corvinus Egyetemet képzelünk el, amely a világ bármely oktatója vagy kutatója számára vonzó szakmai lehetőséget kínál a gazdaság- és társadalomtudományok területén. Egy ilyen egyetem felépítéséhez egyebek mellett az egy oktatóra jutó hallgatók arányának jelentős javítására és ezzel összefüggésben az oktatási terhelés mérséklésére, a teljesítményt még inkább elismerő jövedelmekre, valamint a nemzetközi oktatói-kutatói állomány jelentős bővítésére van szükség.

Minden olyan alkalommal, amikor az Egyetem lehetőséget kapott a kormányzati döntéshozóktól a szerinte kívánatos változási irányok artikulálására, ezen célok és törekvések mentén fogalmaztuk meg álláspontunkat. Éppen ezért üdvözöljük azt a kormányzati szándékot, amely a magyar felsőoktatás, így a Corvinus számára is megadná a lehetőséget, hogy nem egy „hivatalra”, hanem egy egyetemre szabott formában működjön. 

A várható változások nem fogják érinteni az Egyetem jogi-szervezeti egységét és diszciplináris fókuszait, azaz az Egyetem a jövőben is közgazdasági, társadalomtudományi és üzleti területen fog működni. Az Egyetem továbbra sem lesz profitorientált intézmény, és továbbra is elkötelezett a térítésmentes tanulás lehetősége, a hallgatói szolgáltatások és ösztöndíjak, valamint a tehetséggondozó programok (különösen a diákszervezetek és a szakkollégiumok) lehetőségeinek folyamatos bővítése mellett.

Fontosnak tartjuk hangsúlyozni: a ránk váró feladatok, az Egyetem jövőjéért folyó közös gondolkodás és cselekvés csak ezután kezdődnek. Az átalakulás első lépései működésünk kereteit érintik, tevékenységünk szakmai-akadémiai tartalmát nem. A megújulás során sok munka vár ránk: közös gondolkodás és cselekvés, amely sikerünket hosszú távon megalapozhatja.

A konkrét információk birtokában különböző fórumokon részletes tájékoztatást fogunk adni az egyetemi polgároknak a változások várható hatásairól és javaslatot teszünk a megújuló egyetemhez elvezető közös munka kereteivel kapcsolatban.

Meggyőződésünk, hogy a Corvinus megújulása azt fogja példázni: a megfelelő feltételek megteremtésével a magyar egyetemek képesek kiválóságra épülő, minél többek számára hozzáférhető és a nemzetközi akadémiai életbe aktívan bekapcsolódó felsőoktatási ágazatot működtetni. Meggyőződésünk, hogy Egyetemünk az új működési formában is megállja majd a helyét, sőt, dimenzióváltást csak így tud elérni. Meggyőződésünk, hogy az Egyetem átalakulása akkor lehet igazán sikeres, ha közösségünk tagjai hozzájárulnak közös céljaink eléréséhez. 

Kérjük tehát az Egyetem minden polgárát, hogy csatlakozzon hozzánk és vegyen részt a Corvinus megújulásában!

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.