Pécs kormánypárti többsége megszavazta a Soros György által támogatott civileket kitiltó határozatot

2017. december 14., 11:23

Szerző:

„Mély szomorúsággal és értetlenséggel értesültünk Pécs MJV közgyűlésének a régió civil társadalmát érintő, fenyegető hangvételű nyilatkozatáról.

A közgyűlés által támogatott nyilatkozat teljes mértékben elfogadhatatlan. Valótlanságra és álhírekre épül, megkísérli a pécsi polgárok manipulálását, és nem csupán egy konkrét civil szervezet ellehetetlenítésére irányul, de rosszindulatú támadás a pécsi civil közösségek ellen.”

Páva Zsolt elérte a célját: de vajon miért üldözi a civileket?

Ezt közölte Az Emberség Erejével Alapítvány, annak is a Regionális Közösségi Központok program lebonyolításában részt vevő csapata, azaz a dél-dunántúli szakmai stáb. Emlékeztettek arra, amit a múlt héten megírtunk: „Páva Zsolt polgármester urat múlt héten hívtuk meg alapítványunkhoz, hogy személyesen, első kézből ismerje meg a városban több mint tíz éve működő Emberség Erejével Alapítvány munkáját, valamint az alapítvány által koordinált Erősödő Civil Közösségek program szakmai tartalmát. Sajnálatunkra Páva Zsolt egyelőre visszautasította a közvetlen betekintés lehetőségét. Ennek ellenére a meghívást továbbra is fenntartjuk, hiszen

alapítványunknak nem volt, nincs és soha nem is lesz a nyilvánosság elől elzárt, eltitkolt célja és törekvése.

Fentiek ismeretében aggodalomra ad okot, hogy Pécs MJV közgyűlése nyíltan, alapjaiban támadja meg egy pécsi alapítvány létét és működését, politikai haszonszerzésre felhasználva a civileket. A határozat puszta léte kifejezetten aggasztó gyakorlatot teremt, amely az összes magyar civil szervezetet érintheti” – írták, azonnal hozzátéve azt is: „ezúton határozottan kijelentjük, hogy az Emberség Erejével Alapítvány változatlan formában és elkötelezettséggel a jövőben is folytatja tevékenységét Pécsett és a régióban. Nemcsak az elmúlt évtizedben megvalósított programok tekintetében, hanem a dél-dunántúli régió civil közösségeit támogató Erősödő Civil Közösségek program lebonyolítását is beleértve.”

Írtak arról is, amiről nemrégiben számoltunk be: a képviselői nyilatkozatok, a kormánypárti hadjárat következtében új pécsi ingatlan bérlésére kényszerültek.

„Azonban számos nagylelkű felajánlást kaptunk a pécsi polgároktól, így új belvárosi helyszínen alakíthatjuk ki munkahelyünket. A költözés ideje alatt az Erősödő Civil Közössége program zavartalanul folytatódik.”

A pécsi Fidesz–KDNP tehát elérte a célját, a képviselő-testület ma délelőtt elfogadta az idevágó előterjesztést. Mint a 168 Óra birtokába került dokumentumból kiderült: Páva Zsolt lényegében száműzné a városból a Soros György által alapított és működtetett Nyílt Társadalom Alapítvány támogatásából dél-dunántúli közösségi központot létrehozni akaró Emberség Erejével Alapítványt.

Megírtuk azt is, hogy a pécsi Fidesz–KDNP, valamint a kilencmilliárd forintos állami „mentőhitellel” megsegített Páva Zsolt kormánypárti polgármester beleállt a kormánypropagandába, és fikarcnyit sem törődve azzal, hogy az Emberség Erejével valójában mit tesz a kiszolgáltatott, hátrányos helyzetű pécsiekért, inkább Orbán Viktor hatalmi érdekeit, valamint a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda kommunikációs utasításait követi. A pécsi Fidesz–KDNP felkért tehát

„minden pécsi polgárt, vállalkozást, szervezetet, hogy ne adjon helyt a Soros-féle kampányközpontnak. Ne adjon tulajdonba, bérbe, használatba semmilyen helyiséget! Ne segédkezzen senki otthonunk, Európa, hazánk, Magyarország és szeretett városunk, Pécs jövőjének kockáztatásában, ne segédkezzen Soros György tervének megvalósításában.”

Noha a tiltakozó nyilatkozat sem közjogilag, sem alkotmányjogilag nem értelmezhető, célja így kizárólag a megfélemlítés lehet. Úgy tűnik, a kormányoldal sikerrel járt, hiszen Az Emberség Erejével Alapítvány által kiválasztott, a 168 Óra által meglátogatott és bejárt közösségi tér, s központ helyszínét biztosító, divatos belvárosi szórakozóhely, a Nappali csapata ma közölte

„A helyi és országos politikában, médiában folyó, természetesen mindenféle realitást nélkülöző lejárató kampány hatására létrejött, hisztérikus és ijesztő helyzetet látva főbérlőnk, az ingatlan tulajdonosa megkért minket, hogy ne szerződjünk az Emberség Ereje Alapítvánnyal. Aggodalmukat megértjük és elfogadjuk, az együttműködéstől kénytelenek vagyunk visszalépni.”

Információink szerint az Emberség Erejével Alapítvány több helyről biztatást és támogatást kapott, így nem rettentek meg attól, hogy a hadjárat nyomán nem lesz hova menniük. Mostani közleményükből az is kiderült, hogy már meg is van a helyszín.

A pécsi határozat ellen ugyanakkor a civiltörvény ellen tiltakozó szervezeteket tömörítő Civilizáció is szót emelt: 

„Egy civil szervezetet nem érhet hátrány amiatt, ha külföldi forrásokat is felhasználva a közjóért munkálkodik, teljesen átlátható módon. Egy békés, demokratikus országban alapfeltétel, hogy mindenki szabadon és félelem nélkül tevékenykedhessen, civil szervezetet alapítson és dolgozhasson kitűzött céljaiért” – írták.

2024. április 19., 19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

2024. április 19., 17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

2024. április 19., 15:25

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.