Patyi András egyből tanácselnök lett, választási ügyekben bíráskodik

2018. szeptember 5., 16:29

Szerző:

Patyi András vezeti ezentúl a Kúriának azt a tanácsát elnökként, amelyik a népszavazási kérdésekben és más választási ügyekben bíráskodik – írja a hvg.hu a Kúria új ügyelosztási rendje alapján.

A Nemzeti Választási Bizottság döntéseit nem az általa vezetett tanács bírálja majd el.

Az NKE tisztavatási ünnepsége Budapesten
Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Áder János kedden nevezte ki bíróvá Patyit, miután egy külön törvénymódosítással, a lex Patyiként elhíresült rendelet ezt lehetővé tette. Az NKE volt rektora és az NVB volt elnöke ezután rögtön tanácselnökként kezdi bírói pályafutását. Méghozzá annak a tanácsnak az élén, amely a választási és népszavazási határozatait érintő ügyekben jár el.

A Kúria tájékoztatása szerint ez a tanács a törvény szerinti ügykörén túl a népszavazásra feltett kérdés hitelesítésével kapcsolatos ügyek és választási ügyekben, valamint önkormányzati és hatósági tevékenységgel összefüggő felülvizsgálati ügyekben illetékes.

A hvg.hu egy forrása szerint Patyi kinevezése azért is pikáns, mivel tanácselnöknek azokat a bírókat szokták kinevezni, akik már letettek valamit az asztalra, például kollégiumvezetői vagy más poszton bizonyítottak.

10:00

Mától kaphatják meg a jelöltek és jelölőszervezetek a választási irodáktól az ajánlóíveket a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, a nemzetiségi önkormányzati képviselők, valamint az Európai Parlament (EP) tagjainak választásán induláshoz.

Tegnap 19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegnap 17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.