Egy lépést sem kell tennie, ha a 168 Óra legújabb számát kézbe szeretné venni! Banki átutalással, sőt, már bankkártyával azonnal előfizetheti, és máris postázzuk Önnek!

Stabil Fidesz-fölény, szimpatikus főpolgármester, második erő a DK - erre jutott az IDEA Intézet

2020. április 2. 13:41 - szerző: 168 Óra

Továbbra is stabil Fidesz-előnyt mér a teljes népesség és a biztos pártválasztók körében is az DK-közeli IDEA Intézet. Márciusi adatfelvételük szerint előbbi esetében a kormánypártok 30, utóbbi körben 49 százalékon állnak.

Ez utóbbi emelkedésből messzemenő következtetést nem lehet levonni a koronavírus-járvány kezelésére vonatkozó kormányzati válságkezelés megítélését illetően. Az ellenzéki pártok támogatottságában érdemi elmozdulás nem történt, az MSZP minimálisan erősödött a biztos szavazók körében, a Momentum minimálisan csökkent - mutat rá az elemzőcég.
Az IDEA Intézet vizsgálta a politikusok népszerűségét is. 2020. március közepén a legismertebb magyar ellenzéki politikusok sorrendje:

  • Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke: 98 százalék
  • Karácsony Gergely (Párbeszéd), Budapest főpolgármestere: 92 százalék
  • Dobrev Klára, a DK európai parlamenti képviselője: 90 százalék

 

Ez persze nem azt jelenti, hogy ők is a legnépszerűbbek. Ha ezt vizsgáljuk, már teljesen más képet kapunk. Itt a sorrend: 

  • Karácsony Gergely (Párbeszéd, Budapest főpolgármestere)
  • Hadházy Ákos (független)-Donáth Anna (Momentum)-Szabó Tímea (Párbeszéd)
  • Dobrev Klára (DK)
  • Cseh Katalin (Momentum)
  • Kovács Gergely (Magyar Kétfarkú Kutya Párt) 

 

A teljes kutatás megtekinthető ezen a linken.