Nekiesett az ellenzék Gulyás Gergelynek, fizessen Tiborcz és Mészáros – a parlamentben is téma volt a kormány mentőcsomagja

2020. április 6., 15:05

Szerző:

Az Országgyűlés 13 órakor kezdte meg munkáját, ami a Miniszterelnökséget vezető miniszter napirend előtti felszólalásával indult. Gulyás Gergely általános járványügyi tájékoztatással kezdte. Ebben javarészt nem volt olyan, amit még ne hallottunk volna: járványügyi alap, szolidaritási adó és a miniszterelnök gazdasági akcióterve.
Az önkormányzatokat érintő költségekről szólva, ez a hozzájárulás csak 3-5 százalékát érinti a költségvetésüknek. 

A Miniszterelnökséget vezető miniszter felszólal a Parlament hétfői ülésén.

Rövid felszólalás volt a kormányzati politikus beszéde, kevés újdonság nélkül.

Az ellenzék felszólalásban leginkább a nyugdíjasok azonnali megsegítését hiányolta, valamint az álláskeresési járadék meghosszabbítását követelte. Több közös elem volt a reakciókban, hogy a kormányközeli oligarchák - Tiborcz István vagy éppen Mészáros Lőrinc - miért nem száll be a közös teherviselésbe, de az önkormányzatokra kivetett szolidaritási hozzájárulást is elítélték.

A reagálók sorát Jakab Péter, a Jobbik frakcióvezetője kezdte, aki szerint a miniszter semmit sem jelentett be. „Ne fosszák ki az önkormányzatokat, van pénz, Mészáros Lőrincnek most kellene belenyúlnia a zsebébe” – hangoztatta a képviselő.

Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője azt mondta, több pénz kell az embereknek, senki se maradjon ellátás nélkül. A politikus az álláskeresési járadék meghosszabbítását szorgalmazta. Semmi pénzt a haveroknak, semmi pénz a rokonoknak, mondta.

Több pénzt a magyar embereknek

- nyomatékosított.


Szégyelljék, hogy ezt hívják maguk önök országvédő bejelentésnek - ezt a már a Párbeszéd frakcióvezetője mondta. Szabó Tímea hiányolta, hogy Mészáros Lőrincnek és Tiborcz Istvánnak nem kell fizetni szolidaritási adót. Az egészségügyi dolgozóknak felajánlott pénz a túlórák kifizetésére sem elegendő.

„Nincs elég védőfelszerelés és Szijjártó Péter bejelentette, hogy 100 ezer maszkot adományoz Észak-Macedóniának? Normálisak maguk?!”

- tette fel indulatosan költői kérdését a politikus.

Kövér Lászlónak egyszer rendre kellett intenie az ellenzéki hangoskodókat. „Miután kiszórakozták magukat, jelzem, a szólás szabadsága létezik, a beordibálásé nem”, mondta.

A reménytelenséget kínálja a kormány mentőcsomagja a DK szerint. Oláh Lajos hiányolta, hogy azoknak sem adnak bérpótlékot, akiket már elbocsátották. "Önök a nyugdíjasoknak csak távoli ígéreteket mondtak." Azonnali segítség kell a nyugdíjasoknak és kérte a kormányt, hogy a pártja által javasolt 20 pontos csomagot azonnal vezessék be. 

Oláh Lajos felszólal

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.