Veszélyezteti a hatékony metrópótlást az ingyenes parkolás

2020. november 6., 18:53

Szerző:

A BKK amiatt aggódik, hogy a metrópótló buszok jelentősen le fognak lassulni a parkolóhely után kóválygó autósok miatt.

Budapestnek rendkívüli nehézségeket okoz most a díjmentes parkolás - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.

A közleményben felidézték: a kormány kedden, a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzethez kapcsolódó intézkedések között bejelentette, hogy ismét díjmentesen lehet parkolni az országban, így Budapesten is.

A fővárosi önkormányzat és a BKK "tisztában van azzal, hogy sokak életét kényelmesebbé teszi, ha autóval közelíthetik meg úti céljukat, a november 7-én induló metrópótlás miatt azonban további jelentős pluszterhet ró a fővárosban közlekedőkre az ingyenes parkolás miatt megnövekedő gépjárműforgalom" - írták, arra utalva, hogy szombaton elkezdődik a 3-as metró belvárosi szakaszának felújítása.

Rendőrök mérik a sebességet egy gigadugóban Óbudán
Fotó: Bárkay Tamás

A közlemény szerint a BKK hetek óta minden rendelkezésére álló médiafelületen hangsúlyozza: a metrópótlásban részt vevő buszok előnyben részesítése érdekében a belváros számos forgalmas útszakaszán torlódásokra, hosszabb utazási időre kell számítania mindenkinek, akár közösségi közlekedéssel, akár gépkocsival közlekedik.

A legkritikusabb helyzet várhatóan a Váci úton, a Bajcsy-Zsilinszky úton és a Kiskörúton lesz, azonban a korlátozások, a számos forgalmas útvonalon megváltozó forgalmi rend és az összesen 13 kilométeres útszakaszon kijelölt buszsávok miatt kialakuló közúti torlódások várhatóan a teljes főváros és az elővárosok közlekedésére is hatással lesznek majd - hívták fel a figyelmet.

A BKK szerint a metrópótlás miatti korlátozások már önmagunkban is nagy nehézséget okoznak minden Budapesten közlekedőnek. Rámutattak arra is, hogy a metrópótló buszok gördülékeny haladására kijelölt buszsávok és az egyébként is szűk közúti kapacitás hatékonyságát nagymértékben ronthatják majd a parkolóhelyet kereső, arra várakozó autósok, de akár a torlódásokat megelégelve szabálytalanul a buszsávban haladó gépjárművek is.

 

 

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.