Előre jelezte a rokonság a papnak, hogy sokan lesznek a temetésen, mégis eltűnt

2020. december 9., 09:40

Szerző:

A pap eleve késett, a szertartást is csak ímmel-ámmal csinálta végig. A község önkormányzata kegyeletsértés miatt bejelentést tett.

A koronavírus-járvány hatásainak csökkentése érdekében bevezetett korlátozások miatt hagyta ott a pap a temetést egy nyugat-nógrádi faluban. A plébános az utolsó pillanatban jött meg, és gyorsan összeszámolta a jelenlévőket. Számításai szerint többen voltak a megengedett létszámnál, azaz 50-nél. 

Blikk megtalálta az elhunyt rokonait, akiket vérig sértett az eset.

– Háborog a rokonságunk! Van, aki azt mondja, ha ez náluk történik, a papnak a ruháját is leszaggatják. Szerette a férjemet az egész falu, sokan ismerték, előre jeleztük a papnak, hogy sokan leszünk – mondta az özvegy a lapnak, aki szerint vagy százan is lehettek a temetésen, de próbálták tartani a távolságot. A pap mielőtt elkezdte volna a szertartást azt mondta, hogy a család kérésére csak a legszűkebb rokonság maradjon.

– A pap eleve késett, elmondott pár imát, megszentelte a hamvakat, kelletlenül felolvasta az igen rövid kis búcsúztatót, alig volt tíz perc. Aztán eltűnt. Azt hittük, csak elfelejtett valamit, s mindjárt visszajön, de hiába vártuk. Végül a kántor fejezte be a szertartást, igazából ő adta meg a végtisztességet a halottunknak. Komolyan mondom, egy állat is többet érdemelt volna – mondta az elhunyt anyósa. Úgy tudni, hogy község önkormányzata bejelentést tett az esetről a Váci Egyházmegyének, mert a pap szerintük kegyeletsértést követett el.  

  

 

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.