Palkovics minisztériuma átírta a tudományos pályázatok győzteseinek listáját

2020. augusztus 31., 20:34

Szerző:

 Még a Kádár-rendszerben se fordult elő olyan, hogy a politika beleszólt volna a tudomány dolgába - lemondott a szakmai kollégium elnöke.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium átírta a szakmai zsűri javaslatát a támogatásra érdemes kutatói pályázatokról, ami miatt bejelentette lemondását Acsády László akadémikus, az OTKA orvosi és biológiai tudományok kollégiumának elnöke - írta a 24.hu.

A döntési lista önkényes megváltoztatása megdöbbenést keltett az orvosi és biológiai tudományok kollégiumában, különösen azért, mert lényegesek az eltérések a szakma által elfogadott sorrendhez képest. A minisztériumi döntéssel ugyanis bekerült a nyertesek közé olyan pályázó is, aki előtte az utolsó helyen végzett az adott zsűri rangsorában.

Az ITM egy eddig megrendíthetetlen tudományetikai határt lépett át megsértve azt az alapelvet, hogy a kutatási támogatásokat szigorúan szakmai alapon, fair versenyben lehet csak elnyerni – mondta a lapnak Váradi András, az MTA doktora, a molekuláris és szerkezeti biológia, biokémia zsűri tagja.

Váradi szerint az OTKA hányattatott, több mint 35 éves története során nem fordult elő, hogy a szakmai döntéseket szisztematikusan megváltoztatták volna.

Az ITM azt írta, a 320 döntésből 19 esetében történt felülvizsgálat, de mindössze 9 pályázat döntése változott meg, mert “kiemelkedően magas tudománymetriai mutatókat” szereztek.

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.