Előkerült egy 30 éves Palkovics-interjú, kiderül, hogy nem csak KISZ-titkár volt, hanem agitpropos is

2020. január 7., 10:51

Szerző:

Egy Palkovics László miniszterrel készült 30 éves interjút ásott elő mindnyájunk örömére az Index munkatársa, Dezső András. Az anyag a Műegyetem legendás lapjában, a Jövő Mérnökében jelent meg 1990-ben.

Mindjárt az interjú elején kiderül, hogy hősünk eredetileg orvos akart lenni, és az is, hogy miként indult az autókkal ápolt bensőséges kapcsolata: – Általános iskolás koromban egyetlen vágyam az volt, hogy orvos lehessek. Közvetlen indíttatásom is volt. A falunkban, Pölöskén dolgozó orvosnak ugyanis volt egy szép Simca-ja és én mindig irigyeltem ezért az autóért. Úgy gondoltam, hogy aki orvos, az csak autón járhat, ez jár neki a foglalkozásához. A Simca közben változott, de Trabanton járni azóta se láttam azt az orvost – tudatta a Felsőoktatási Tanulmányi Érdeméremmel éppen akkor kitüntetett műegyetemista Palkovics.

Fotó: Bazánth Ivola

Fény derül aztán egyebek mellett arra, is, hogy hogy Palkovics nagyon jól tanult és gyorsan. A TDK mellett még arra is volt energiája, hogy oroszból megszerezze a felsőfokú nyelvvizsgát.

Csak a KISZ lassította az ismeretszerzést.

 – Lehet, hogy ha nem dolgoztam volna a KISZ-ben, akkor most már angolból is meglenne a nyelvvizsgám, de nem sajnálom azt az időt.

Most sem érzem hiábavalónak

– mondta a KISZ-es időkről. 

Itt azonban van némi ellentmondás, Egy 2016-os interjúban így beszélt a KISZ-ről: – KISZ-titkár voltam a műszaki egyetemen. De csak kari! Megnézték, ki a legjobb tanuló, én voltam az, és felkértek. Úgy három hónapig tartott, aztán megszűnt a KISZ, s vele a KISZ-titkárság. 1990-ben pedig még így: – Már a gimnáziumban is mozgékony ember voltam, így könnyedén kultúrost csináltak belőlem az egyik KISZ gyűlésen. Az első év után a jó tanulmányi eredményem miatt tanulmányis lettem, bár eleinte fogalmam sem volt sok lényeges dologról. Csak kapkodtam a fejem a sok rövidítés hallatán.

Később agit.prop.-os lettem, majd kari KISZ titkár. Ezt a tisztséget csak egy évig töltöttem be, mert közben a KISZ megszűnt."

 

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.