Palkovics: A kórházak visszaállhatnak a normál működésre

2020. június 11., 16:05

Szerző:

Most azt látjuk, hogy a számok alapján a kórházak visszaállhatnak a normál működésre

–  mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az ATV kérdésére egy sajtótájékoztatón. Hozzátette: „minden részben számítás alapú, részben pedig különböző képletek elemzésén alapuló javaslatunk, amit tettünk, megvalósult. Ebbe a körbe tartozik az is, hogy most a kórházak megnyílnak, hiszen ha megnézzük a kórházi járványokkal szembeni küzdelmet, ezek kivétel nélkül eredményesek voltak."

Fotó: Bazánth Ivola

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium vezetésével működik az a járványügyi-tudományos szakértői csapat is, amely eltalálta, hogy épp május harmadikán tetőzik majd a vírus Magyarországon, írja az ATV, akik azt kérdezték: arra vonatkozóan kapott-e az ITM vezetése a szakemberektől információt, tájékoztatást, hogy az egészségügyi rendszer mikor állhat vissza a korábbi működésére.

Arra, hogy mikortól lehet erre számítani, Palkovics csak annyit mondott: ezt Müller Cecília tisztifőorvostól kell megkérdezni, ők ebbe nem avatkoznak bele, csak számolnak, és az alapján tesznek javaslatokat.

Müller Cecília kedden azt mondta, szerdán születik döntés az egészségügy visszaállításáról, ám mint azt az ATV az Emmitől megtudta, pénteken adnak majd tájékoztatást a döntésről.

2024. április 19., 19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

2024. április 19., 17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

2024. április 19., 15:25

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.